Európai neonácik tartanak nagygyűlést Sopronban

A rendőrség szerint az eseményen okkal feltételezhető a náci ideológia, a nyílt antiszemitizmus, a rasszizmus megjelenése.

A Telex arról számolt be, hogy Sopronban szervezik meg Európa újfasisztái az 1. Gerd Honsik Európa Kongresszusukat, amely célja az európai hálózat bővítése. Az Ausztria egyik legismertebb holokauszt-tagadójáról elnevezett eseményen olyan témákról egyeztetnek többek között az olasz, az osztrák, a német és a skandináv neonáci csoportok, mint az európai egység, Európa múltbeli szabadságharcai, valamint a nemzeti mozgalmak és felfogásaik.

Neonáci gyűlés a Városmajorban (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A Telex idézi a Der Standard a témában közölt cikkét, amelyben azt írják a tervezett nagygyűlés kapcsán, hogy azért esett pont Sopronra a választás, mert

Magyarországot biztonságos helyszínnek tartják a szervezők.

A lap szerint a neonáci rendezvény miatt a város fideszes vezetése és a helyi ellenzékiek is tiltakoztak. Farkas Ciprián polgármester közleményben határolódott el a gyűléstől, és leszögezte, hogy a kongresszus szervezői semmilyen engedélyt nem kértek és nem is kaptak a városvezetéstől a rendezvényükhöz. Valószínűleg egy magánterületen találkoznak majd Európa újfasisztái, így a hatóságoknak is nehezebb dolguk lesz, ha jogszerűen akarnak fellépni ellenük.

A rendőrség közleményben reagált a sajtóban megjelent hírekre. Információjuk szerint 2023. október 6-7-8-án neonáci szervezetek terveznek egy közösségi eseményt megtartani Sopronban. A rendezvény egy szélsőjobboldali találkozó, melyre várhatóan radikális szimpatizánsok érkeznek Európa országaiból, így

okkal feltételezhető a náci ideológia, a nyílt antiszemitizmus, a rasszizmus megjelenése.

Mint írják, a szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben a rendőrség határozottan, ellentmondást nem tűrően, az elkövetés súlyának arányában fog fellépni, amennyiben szükséges. A kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes közrend és közbiztonság fenntartása érdekében a rendőrség a szükséges intézkedéseket megteszi, együttműködve a társszervekkel, és az önkormányzattal, áll a rendőrség közleményében.

Még több Kibic

A történelem megértése nélkül nincs jövő

2025.04.17.17 óra ago
Az Élet Menete Alapítvány a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) tagszervezeteivel közösen tartott megemlékezést a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Ember maradt az embertelenségben – Zsidókat mentő mártír hitoktató emlékművét avatták fel Ferencvárosban

2025.04.16.1 nap ago
Bernovits Vilmát Salkaházi Sárával és több társával együtt a Szociális Testvérek Társaságának épületéből hurcolták el és lőtték a jeges Dunába 1944 decemberében.

A magyar holokauszt felülről szervezett akció volt alulról jövő támogatással

2025.04.16.2 nap ago
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye a holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »