Botlatóköveket avattak Dallos Hanna és Strausz Lili emlékére a Lauder Iskolában, ahol fontosnak tartják, hogy a diákokkal közösen dolgozzák fel a múlt eseményeit.
„Erős, szimbolikus jelentése van annak, hogy mi így, itt vagyunk együtt”
– hangsúlyozta Horányi Gábor azon a szeptember 8-ai eseményen, amely keretében lauderes diákok, tanárok és a meghívott vendégek botlatóköveket avattak a holokauszt két áldozata, Dallos Hanna és Strausz Lili emlékére a Lauder óvodájának kertjében, azon épület előtt, ahonnan 1944-ben elhurcolták őket a nyilasok.
A Lauder Javne Iskola főigazgatója beszédében azt emelte ki, ennek a mostani együttlétnek az üzenete az, hogy bár különbözőek vagyunk, de az azonosságot keressük. Horányi Gábor szerint minden az iskolában dől el, és ha a jelenlevőkön múlik, akkor nem fognak olyan szörnyűségek történni, mint amelyekről a mostani megemlékezés szól.
Amikor több évtizeddel ezelőtt jelenlegi helyén felépült a Lauder Iskola, még nem tudták, hogy milyen tragikus történet zajlott az egykori Katalin-villában, ahol ma az óvoda működik. A villa épülete 1944-ben egészen másként festett, varrógépek álltak sűrűn egymás mellett, előttük száz zsidó nő, akik varrni ugyan nem tudtak, de megpróbálták a lehetetlent. Megbújni a vatikáni zászló, Klinda Pál katolikus pap és a svéd vöröskereszt védelme alatt, és katonai ruhákat varrni. A grafikus, úszóbajnok, német anyanyelvű, katolikus Mallász Gitta a szintén a varrodában menedéket találó zsidó barátnői, Dallos Hanna és Strausz Lili miatt vállalta el az intézmény vezetését.
A három barátnő esténként, miközben kijavították a varrni nem tudók által elvégzett munkákat, angyali üzeneteket véltek hallani, amelyek médiuma Lili volt. Ezekről a tanításokról később könyv is készült Az angyal válaszol címmel, amely először Franciaországban jelent meg, majd később 24 nyelvre fordították le. A Lauder Iskolában erről a történetről úgy értesültek, hogy a könyv nagy rajongója, az Oscar-díjas francia színésznő, Juliette Binoche egy napon megjelent az iskolában, mert látni akarta azt a helyszínt, ahol a történet játszódik.
1944-ben a nyilasok kétszer is betörtek a varroda épületébe. A második alkalomkor a sors különös fintoraként a szomszédos telken állomásozó német katonák segítettek a magyar zsidó nőknek Kun páter nyilas pribékjei elől elmenekülni. A többségnek sikerült megszöknie, 13 nő azonban ott maradt, nehogy a vezetőjük, Mallász Gitta kerüljön bajba. Őket mind deportálták, és csak egyikük élte túl. Dallos Hanna és Strausz Lili is az áldozatok között volt.
Zsidókat mentő katolikus pap tiszteletére avattak emléktáblát a Lauder Iskolában
A grafikusművész Dallos Hanna zsidónak született, hívő katolikus lett, az 1930-as években Miatyánk címmel grafikai sorozatot készített, amit a korabeli kultuszminisztérium javasolt kitenni a katolikus iskolákban. Ő és Strausz Lili Gitta barátnői voltak, akik ugyan megmenekülhettek volna, de nem voltak képesek cserbenhagyni barátnőjüket. Ravensbrückbe deportálták őket, ahonnan soha nem tértek vissza.
Kránitz Mihály atya 1984-ben Párizsban hallott először Az angyal válaszolról. Az avatóünnepségen a zsidó nőket és gyerekeket menteni próbáló varroda történetére utalva arról beszélt, hogy „az emlékezés feladata kötelességet is ró mindannyiunkra” hogy „egyéniségünk szálait összeillesszük, mint vékony cérnaszálat”, és egymásra testvérként tekintsünk.
Karácsony Gergely arról beszélt, hogy voltak emberek, akik akkor is az igaz utat választották, amikor sokan a rosszabbik úton indultak el. Amikor itt vagyunk és ezekre a kiváló emberekre emlékezünk, akkor nem csak azért lehetünk hálásak nekik, mert emberek életét mentették meg – mondta a főpolgármester –, hanem azért is, mert esélyt adtak nekünk, hogy a borzalmak után még tudunk egy közös hazában élni.
Horváth Bálint, a Piarista Gimnázium igazgatója, aki az iskola néhány diákjával érkezett az ünnepségre, beszédében a kutatás fontosságát emelte ki. Szerinte az, hogy megismerjük, milyen sorsokkal fonódik össze az iskola története segíthet abban, hogy jobban megértsük magunkat és helyünket a világban, hogy milyen értékválasztás alapján éljük az életünket.
A Lauder még az esemény előtt kiadott közleménye szerint az iskolában nagyon fontosnak tartják, hogy a diákokkal közösen dolgozzák fel a múlt eseményeit, emlékezzenek és megőrizzék mindazok emlékét, akik a nehéz időkben segítő kezet nyújtottak az üldözötteknek, különösen azokat, amelyek iskola helyszínéhez kötődnek. Az ehhez kapcsolódó többéves projekt Jorge Luis Borges után Az elágazó ösvények kertje címet kapta.
A többéves kutatás alatt lauderes diákok tanáraik vezetésével arra vállalkoztak, hogy megismerjék és újra elmeséljék azoknak a kivételes embereknek a történetét, akik itt, a Budakeszi úti épület helyszínén életeket mentettek Budapest egyik legsötétebb időszakában. Emlékfa őrzi Sztehlo Gábor evangélikus lelkész nevét, hiszen ő is ebben az épületegyüttesben rejtegetett zsidó gyerekeket, a háború után pedig itt működött a Gaudiopolisz.
A kutatás eredményét az iskola diákjai az alábbi kisfilmben dolgozták fel:
Az elágazó ösvények kertje
Sztehlo Gábor és Malász Gitta története szorosan kapcsolódik a Lauder Javne Iskola mai területéhez, épületeihez környékéhez. Ezt dolgozták fel az iskolánk diákjai.
Klinda Pál katolikus pap 1937-ben hozta létre a Klára Római Katolikus Ipari Leányközépiskolát, amelynek igazgatója lett. A végzett növendékek a Klinda által alapított, szintén varrodaként működő Boldog Katalin Nagyleányotthonban kaphattak munkát, amely 1941 októberében nyílt meg a Budakeszi út 46. szám alatti villaépületben. Az ő közbenjárására a varroda Angelo Rotta vezette nunciatúra oltalma alá került. Ebben az épületben működik ma a Lauder óvodája, amelynek falán két éve elhelyezett emléktábla őrzi Klinda Pál és Mallász Gitta emlékét.
„Az élet írja a legváratlanabb és legdöbbenetesebb történeteket”
– fogalmazott videóüzenetében Deák Gábor, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület tagja, aki sokat kutatta Mallász Gitta, Dallos Hanna és Strausz Lili történetét. Elmondta, a Lauder óvodája elé kerülő két botlatókő, ahhoz a közel hatvanezer másikhoz csatlakozik, amelyek Európa utcáit emlékeztetnek a holokauszt áldozataira. Rendhagyó módon a botlatókövek most nem az utcára, hanem az óvoda kertjében lévő egykori varroda elé kerülnek elhelyezésre, mivel itt volt Hanna és Lili utolsó ismert lakhelye. „Az ő és segítőik története így válik az iskola saját történetévé” – tette hozzá Deák Gábor.
„De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.”
– szavalta az egyik lauderes diák Radnóti Miklós Sem emlék, sem varázslat című versét, miközben a Lauder Iskola saját történetének részévé váló botlatókövek a helyükre kerültek az egykori varroda épülete előtt az óvoda udvarán.
Az esemény végén a résztvevők egy varrógép állvány lapjára helyezték el az emlékezés köveit.
