Kenesei Marcell: Legyen a magyar zsidó közösség egyre erősebb és egyre hasznosabb

A JCC Budapest – Bálint Ház igazgatójának újévi köszöntője.

A zsidó hagyományban és kultúrában rengeteg lehetőség adatik az ünneplésre. Az egyik ilyen alkalom a zsidó újév, a ros hásáná. Bár az újév fogalmát sokan a szilveszterrel és az éjszakai bulizással, visszaszámlálással, petárdákkal, mindenféle csinnadrattával kapcsolják össze, a zsidó újév teljesen más szerepet tölt be nálunk. Kezdem ott, hogy újévből, csakúgy mint zsinagógából, meg identitástípusból, meg véleményből, több is van a zsidóságban. Van a fáknak is újéve, az állatoknak és a hónapoknak is külön évfordulója.

Kenesei Marcell (Fotó: JCC Budapest – Bálint Ház)

De ros hásáná több szempontból is különleges. Nem csak ünneplünk, hanem számot is vetünk, elmélyedünk, megpróbáljuk helyrehozni elrontott kapcsolatainkat, megszabadulni korábbi terheinktől és kihasználni az évfordulót, hogy újrakezdhessük dolgainkat. Azt hiszem, nem létezett olyan ember soha, aki ne akart volna valamit élete során újrakezdeni, tiszta lappal indulni, legalább egyszer. De többségünkkel ez többször is megtörténik. Ehhez az újrakezdéshez kínál csodálatos apropót a ros hásáná.

Újrakezdeni nem csak a karrierünket, étkezési szokásainkat, emberi kapcsolatainkat lehet, hanem talán még ennél is fontosabb dolgokat is. Például új identitásokat is felvehetünk és újrakapcsolódhatunk évezredes hagyományainkhoz. A rendszerváltás utáni magyar zsidóság ezt tette meg – új zsidó intézmények, szervezetek és közösségek alakultak meg és újra, felpezsdült a zsidó közösség és egy egész generáció kezdte el újra megtanulni, illetve újradefiniálni, mit is jelent zsidónak lenni. Hogyan kell megtartani és megújítani szokásainkat, hogyan kell megtartani és megünnepelni ünnepeinket, hogy kell újrahúzni identitásunkat és megismerkedni saját értékeinkkel. Azóta is ezt csináljuk. Egyre több családban ünnepelnek zsidó ünnepeket otthon (hashtag ünnepinagykövetek), egyre több közösségi esemény van (hashtag Judafest), egyre több lehetőség arra, hogy kapcsolódjunk egymáshoz és hagyományainkhoz.

Ezen túlmenően egyre többször fog össze közösségünk jó ügyek érdekében: legyen szó az ukrán menekültekről, LMBTQ közösségről, speciális nevelési igényű gyerekekről, a zsidó közösségben lévő tenni vágyás és segítőkészség szinte nem ismer határokat.

Kívánom, hogy ebben az új esztendőben is folytassuk ezt az utat, legyen a magyar zsidó közösség egyre erősebb és egyre hasznosabb közösség. Őrizzük meg és egyben erősítsük szabadságunkat, melyet sokszor készpénznek veszünk, pedig ezért a szabadságért nap mint nap tenni kell, hogy fenntartsuk és kiterjesszük, a következő generációk számára biztosítsuk.

Kapcsolódó cikkek

Mit jelent a cionizmus és hogyan jelenik meg a Somer mindennapjaiban?

2024.10.11.1 nap ago
A Hasomer Hacair Ifjúsági mozgalom októberi-novemberi programajánlója.

Meghalt Lily Ebert

2024.10.09.3 nap ago
A magyar származású holokauszt-túlélő TikTok-sztár az életét a vészkorszakkal kapcsolatos felvilágosító munkának szentelte.

Budapest 1944: halálmenet, munkaszolgálat, deportálás

2024.10.08.4 nap ago
Neves szakértők részvételével rendez tudományos tanácskozást a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Mazsihisz-székház Goldmark-termében október 14-én, hétfőn 14 órától.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »