Elegük lett a magyar zsidó nőknek a közösségi belviszályokból

Online fórumot alapítottak, ahová várnak minden zsidó nőt, világnézeti, felekezeti, hitközségi hovatartozástól függetlenül.

A kezdeményezést Selmeczi Vonnák Ágnes indította el szeptember 9-én, vasárnap a Facebook-on azzal a felhívással, hogy elege lett abból, hogy a korábbinál is élesebben megosztott lett a közösség az utóbbi időkben.

„Elegem van a pasik politizálásából, a megosztó világból, mikor mi tényleg mind szeretjük egymást, mindegy, hogy hova járunk zsinibe, egyáltalán járunk-e, a végén úgy is az a téma, hogy mi van a gyerekekkel, mind pont ugyanolyat kakil!” – írta Selmeczi Vonnák Ágnes a nyitó posztban.

A Team Jiddische Mame néven futó csoport 4 nap alatt 400 főre duzzadt, és továbbra is várják a zsidó nők csatlakozását.

„És mi ezt így szeretjük! Groove-olhatunk online Fricivel, picnikezhetünk a Bálint házzal, Sóletezhetünk Szilánkkal és szabadtéri szombatfogadásra mehetünk a Frankellel, na és Erika várja a skacokat a gyere velem zsinagógába programokkal, koccintanál pezsivel, irány a Zsilip!“ – tette hozzá az alapító.

Jelenleg már szerveződik az első élő közös program, november 5-én, 10 órakor a Maimonidész Gimnáziumban lesz garázsvásár. Ehhez szintén várják még az eladók jelentkezését és persze minden vásárlót, és azokat is, akik csak jó társaságra vágynak.

Még több Kibic

Sávuot – Haza: avagy Mózestől a NER-ig

2025.05.20.16 óra ago
A Bálint Ház idei sávuotjának témája a „Haza” lesz, amely arra ösztönöz, hogy mélyebben gondolkodjunk arról, mit jelent számunkra az otthon, és mitől lesz több, mint a hely, ahol élünk.

A hulca avató szertartás, ahol egy fehér cipőfűzővel erősítik meg a köteléket a szervezettel

2025.05.19.1 nap ago
Mindenki jobban meg tudja ismerni társait és önmagát a Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom következő programjaival.

Szavazz a magyarországi zsidóságért és Izraelért!

2025.05.15.6 nap ago
Ötévente van lehetőség megválasztani, hogy kik képviseljék a hazai zsidó közösségeket a Cionista Világkongresszuson.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »