Tudtad? Héber felirat van Darth Vader páncélján

A szöveg elég nehezen olvasható, ráadásul a néhány betű fejjel lefelé szerepel, de azért van megfejtés.

Darth Vader a modern kori filmtörténet egyik legikonikusabb főgonosza. Az éjfekete páncélt és sisakot Ralph McQuarrie illusztrátor vázlatai alapján John Mollo jelmeztervező készítette. A Star Wars-filmekben egyébként elég kevés felirat szerepel, és azok is jellemzően fura rúnák. Vader páncélján azonban nem rúnák láthatók, hanem a héber ábécé betűi, hívja fel a figyelmet rá a telex.hu.

A szöveg elég nehezen olvasható, ráadásul a néhány betű fejjel lefelé szerepel, mindenesetre ki lehet olvasni belőle egy mondatot, ami magyarul valami olyasmit jelent:

„A tettei nem lesznek megbocsátva, amíg ezt ki nem érdemli.”

Nem világos, miért került oda a felirat. A telex szerint erre leginkább a két tervező, Ralph McQuarrie és John Mollo tudna válaszolni, de ők már nem élnek, és nem maradt fenn tőlük olyan interjú vagy bármilyen forrás, ami erről szólt volna.

A telex.hu szerint ez az egész vagy egy rejtett vicc a kosztümtervezőktől, vagy ezzel akarték felturbózni a régi dizájnt a Birodalom visszavág forgatásánál, és ehhez kellett nekik egy egzotikus felirat, amit véletlenszerűen választottak ki, és pár betűt megforgattak benne, majd azt gondolták, soha nem fogja senki észrevenni.

Még több Kibic

Nőnapi séta a zsidónegyedben

2025.03.07.20 óra ago
Nők a zsidóságban a Mazsike nőnapi sétáján, ahol egy nő életútjának helyszíneit járják be a résztvevők.

Egy szippantás a jóból senkinek sem árt – Különleges purimi moziélmény a Bálint Házban

2025.03.06.2 nap ago
A szórakoztató izraeli filmhez járó ingyenes ZsiFi popcornt sem érdemes kihagyni!

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.3 nap ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »