A hatalmas, fahéjas, diós, mazsolás, vajas bóleszeket hajdanán uzsonnára szolgálták fel a Király utca népszerű zsidó kávémérésében, mígnem az egyszerűbb péksütemények ki nem szorították a divatból.
Kultutca elnevezéssel kortárs zsidó kulturális és művészeti fesztivállal indult el a Zsidó Budapest 150 Éve programsorozat az erzsébetvárosi Csányi utcában. Az egész napos rendezvény egyik állomása Bólesz Pékség néven kínált a látogatóknak zsidó gasztronómiai témájú beszélgetéseket. Arról pedig, hogy tulajdonképpen mi is az a bólesz, Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész mesélt vasárnap délután az érdeklődőknek.
„A bóleszről mindig lehet beszélni, a bólesz jó”
– kezdte a magyarázatot Saly Noémi, és hogy mennyire jó, arról a közönség személyesen is meggyőződhetett a beszélgetés végén a Gólem által felkínált kóstolónak köszönhetően. (Sőt, egy éppen arra járó, eléggé pirospozsgás úr is jól lakhatott belőle, miután mindenki megdöbbenésére, a beszélgetés kellős közepén, zöld esernyőjét a hóna alá csapva, villámgyorsan az asztalnál termett, és a Saly Noémi, valamint beszélgetőtársa, Bálint Judit elé kihelyezett bóleszekből annyit pakolt fel, amennyit csak elbírt.)
De még jóval ezelőtt a történész kifejtette, hogy a bólesz a 19. század második felében csinált óriási karriert Pesten. Tulajdonképpen egy édes péksüteményről van szó, ami a diós csiga és a darázsfészek közötti átmenet.
Annak idején egészen tökéletes kivitelben csináltak belőle a Király utcában lévő, a helyi zsidóság körében rendkívül népszerű és kedvelt Herzl Kávéházban. A zsidók nem csak a kiváló bólesz miatt látogatták nagy számban a helyiséget, hanem azért is, mert itt volt a házasságközvetítőknek, a sadheneknek a törzshelye, ezért ide hozták el egyeztetni a szülők a kiházasítani kívánt fiatalokat.
A kávéházzal kapcsolatban Saly Noémi egy szórakoztató történetet is megosztott, a „török nő” néven emlegetett Grosszmann-néről, a hírhedt kerítőnőről, aki Törökországba „exportálta” a fiatal zsidó lányokat. Grosszmann-nét a kávémérés tulajdonosa, Herzl Zsófia a maga határozott módján távolította el a helyiségből, amikor az be merészelte tenni oda a lábát, hogy szemügyre vegye az eladósorba került leányokat.
Bosszúból Grosszmann-né bemószerolta Herzl Zsófiát a rossz hírű rendőrkapitánynál, Thaisz Eleknél, majd ezt követően a rendőrök a sadheneket kezdték el zaklatni és kerítéssel megvádolni. „Komolyan, mintha csak ma lenne” – szúrta közbe a történész, aki azt is elmesélte, hogy Herzl Zsófia sem hagyta magát, elment a nemrég megépült Dohány utcai zsinagógába Meisel főrabbihoz, aki, miután meghallotta, mi történt, elsietett a rendőrkapitányságra, és Thaisz Elekre borította az asztalt.
Az ügy ezzel le lett lezárva, Grosszmann-nét kitiltották az egész kerületből. Herzl Zsófia pedig vidáman szolgálhatta fel hét decis pohárba a tejszínhabos, forró, friss uzsonnakávét, és hozzá a párolgó, hatalmas, fahéjas, diós, mazsolás, vajas, eszelős bóleszeket.
Telt-múlt az idő, a Herzl Kávéház megszűnt, és hiába volt a bólesz annyira népszerű Pesten, hogy még viccek is születtek róla, szép lassan feledésbe merült. Hogy pontosan mi lehetett ennek az oka, arra Saly Noémi sem tudja a választ. De már a recept felkutatása sem volt egyszerű, amikor néhány évvel ezelőtt Körner András író, építész Jó lesz a bólesz című könyvéhez kerestek volna leírást az akkora már elfeledett péksütemény elkészítéséhez. Végül az Arcanum adatbázisában kutatva találtak rá az Ínyesmester, azaz Magyar Elek bólesz receptjére, amelyet az 1930-as évek egyik lapjában vezetett népszerű receptrovatában tett közzé, méghozzá olvasói kérésre.
Saly Noémi szerint egyébként azért mehetett ki a bólesz a divatból, mert a keresztény konyhában megvannak a bólesz párhuzamai sokkal olcsóbb kivitelben. A kakaós csigát vagy a darázsfészket sokkal egyszerűbb elkészíteni, kevesebb hozzávalót kell felhasználni. A receptjük széles körben elterjedt, az osztrák, német, cseh, lengyel konyhában ugyanúgy jelen vannak.
A bólesz sem egy pesti sajátosság, mondta el a történész. Az inkvizíció elől menekülő portugál zsidók vitték el a receptet a 17. század elején Hollandiába, ahonnan szintén zsidókon keresztül jutott el Pestre. Van olyan holland városka, ahol a mai napig tartanak bólesz fesztivált, és a nem zsidó háziasszonyok versengenek a saját maguk által készített bóleszekkel.
Arra Saly Noémi nem tért ki, hogy melyik városról van szó, de kis netes keresgélés után felugrott a Zeeuwse bolus, vagyis a zeelandi bólesz elnevezésű péksüteményről szóló Wikipedia-szócikk. Ebből kiderül, hogy Hollandia délnyugati tartományában 1998 óta rendezik meg évente a bólesz hetet a Holland Sütőipari Központ szervezésében, amelyen az év 12. hetének keddi napján tartják a bólesz versenyt. A győztes termék egy évig viselheti az Év Bólesze címet.
A szócikk szerint a bólesz Hollandiából nem csak Pestre jutott el, de a zsidó diaszpórának köszönhetően az egész világon elterjedt. A zsidó péksüteményt Jeruzsálemben, Moszkvában, Párizsban és Dél-Franciaországban is árulják. Mint ahogy azt is leírják, hogy a bólesz szó a jiddisből származik, az eredete pedig nagy valószínűséggel a spanyol bollo szóhoz vezethető vissza, ami zsömlét jelent.
Spanyol zsömle vagy sem, a bólesz úgy tűnik reneszánszát éli Erzsébetvárosban, és már arra is született javaslat, hogy felkerüljön a helyi értéktár listájára. Szücs Balázs alpolgármester, az Erzsébetvárosi Értéktár Bizottság elnöke a beszélgetés előtt erről ugyan nem szólt, megemlítette ugyanakkor, hogy bólesz kapható a Gólem Központ kávézójában, valamint remélhetőleg a szomszédos Csányi5 kávézójában is elérhető lesz hamarosan.
Budapest története elképzelhetetlen a zsidók által hozzáadott értékek nélkül
