Forbát Dia 2010 óta él Izraelben, később férjhez ment, akivel két gyereküket nevelik Jeruzsálemben. Európából Izraelbe költözni olyan, mint egy zuhanás, mondja, mindent a nulláról kell kezdeni.
Forbát Dia először tanulni ment ki egy évre a zsidó államba, és annyira megtetszett neki az ország, hogy pár évvel később, 32 évesen odaköltözött. Nem volt könnyű a kezdet, de mára megtalálta a helyét az országban, ahol levéltárosként, könyvtárosként és küzdősport-tanárként dolgozik.
Az izraeli életről az nlc.hu-nak elmondta, itt a gyerekek köré szerveződik az élet. Nagyon sok gyerek van. Most tértünk vissza Magyarországról, és az egyik szembetűnő különbség, hogy Jeruzsálemben a gyerekeim zaja feloldódik az általános gyerekzsivajban.
Magyarországon hangosnak érzem a gyerekeimet, olyan, mintha mindenhol zavarnák az embereket, nyilvános helyeken, mondjuk a lépcsőházban vagy a parkban.
A gyereknevelés másban is különbözik a két országban: az izraeli szülők például kevésbé stresszesek, mint a magyarok, nem állnak úgy készenlétben a gyerek mellett, nem törekszenek arra, hogy minden pillanatban százszázalékosan ott legyenek szülőként. Nincs is idejük erre, nem marad otthon az anyuka évekig, a fizetett szülési szabadság három hónap (!), amit fél-egy évre meg tud hosszabbítani a munkáltató fizetés nélkül. Egy év a maximum, utána már mindenképp visszamennek dolgozni az anyák is. Ennek megfelelően van is bölcsődei ellátottság, bár nem állami, hanem leginkább magánbölcsik állnak a szülők rendelkezésére, de keresnek is annyit, hogy ki tudják fizetni a gyerek ellátását.
A gyerekközpontúság nemcsak a családokra, hanem az iskolára is igaz, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek szociális életére; arra, hogyan viselkednek egymással, és megtanítják őket közösséget formálni és közösségben létezni.
Például, egy gyerek születésnapja az iskolában is nagyon fontos szociális esemény. Ide nem lehet csak öt gyereket meghívni az osztályból, az egész osztálynak meghívót kell küldeni, mert az a szülinap az egész közösség közös eseménye.
Az iskolában nem is annyira a tárgyi tudást helyezik előtérbe, illetve az oktatásban a tárgyak közül leginkább a matematika és az angol az, ami számít, ahogy Dia fogalmaz, „a többit lenézik egy kicsit”.
Nincs teljesítménykényszer, nincs nagy szigor az iskolában, és minden feladatot igyekeznek elvégezni napközben, hogy estére már ne vigyen haza házit a gyerek.
„Jól leírja ezt a hozzáállást, amikor 10 évvel ezelőtt láttam táncolós versenyt a tévében, ahol az egyik tizenéves fellépő lány kövér volt. Eszembe jutott, hogy Magyarországon ennek a lánynak hatéves korában megmondták volna, hogy »figyelj, ez nem neked való«. Izrael meg egy olyan társadalom, hogy azt díjazzák, hogy az a lány táncolni akar, és akkor táncoljon” – meséli.
