Tolerancia Kupa: 6. alkalommal csapnak össze a hazai keresztény és zsidó felekezetek ifjú sportolói

A focitorna létrehozásával az volt a Mazsihisz célja, hogy a különböző felekezetekhez, egyházakhoz tartozó gyerekek a sport révén közelebb kerülhessenek egymáshoz.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezésében a futballpályákon immár hatodik alkalommal csapnak össze a hazai keresztény és zsidó felekezetek 14 és 10 év alatti ifjú sportolói, hogy baráti versengésen mérkőzzenek meg egymással az országos Tolerancia Kupa keretében, írja a mazsihisz.hu.

11-es a 2017-es Tolerancia Kupán (Fotó: Mazsihizs/Facebook)

A Tolerancia Kupa elnevezésű focitorna létrehozásával az volt a Mazsihisz célja, hogy a különböző felekezetekhez, egyházakhoz tartozó gyerekek a sport révén közelebb kerülhessenek egymáshoz, hiszen a kisközösségek ereje és egymás iránti nyitottsága teszi erőssé magát a nemzeti közösséget is. A Mazsihisz ehhez kíván hozzájárulni a focitorna megrendezésével, amelynek logóját egy 15 éves gyerek tervezte.

A Mazsihisz gyerekválogatottján kívül további tíz csapat vesz részt mindkét (14 év és 10 év alattiak) kategóriában. Jönnek evangélikusok Pilisről és Hartáról, reformátusok Kiskunhalasról és Dunapatajról, katolikusok Berettyóújfaluból, Poroszlóról, Recskről és Sirokról, s ott lesz a Hit Gyülekezete csapata is.

A bajnoksággal párhuzamosan a gyerekfutballisták szüleinek, családtagjainak, barátainak kínál remek szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget a Mazsihisz Családi Napja, amelyen lesz arcfestés, kézműves foglalkozás, vattacukor-készítés, ugrálóvár és – a Rumbi Tanház szervezésében – sokféle családi vetélkedő is.

A Tolerancia Kupa támogatói: a Magyar Honvédség, a 25. Zsidó Kulturális Fesztivál és a Budapesti Micro Club (BMC).

Az eseményre szeptember 3-án, vasárnap reggel 9 órától, a Merkapt Maraton Sportcentrumban (Budapest X. kerület, Maglódi út 12/A.) kerül sor. További információk a mazsihisz.hu oldalon találhatók.

Még több Kibic

A Mazsihisz nem szervez programokat a Civil Sziget rendezvényen, ha a terroristákat éltető Kneecap fellép a Sziget Fesztiválon

2025.07.10.3 nap ago
„Hajrá Hamász! Hajrá Hezbollah!” – kiabálta az északír raptrió az egyik korábbi koncertjén, Izraelt pedig népirtással vádolta meg. Augusztusban a Sziget Fesztiválon fognak fellépni.

A párizsi avantgárd különleges hangú fotóművésze

2025.07.04.1 hét ago
125 éve Klein Rózsa néven született Budapesten, Rogi André néven lett híres fotóművész Párizsban, egy rövid ideig André Kertész felesége volt, a holokauszt idején bujkálni kényszerült zsidósága miatt. Fotóiból most először rendeznek életmű-kiállítást Budapesten, a Mai Manó Házban.

Új weblap indult André Kertész állandó kiállításához

2025.07.03.1 hét ago
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a világhírű fotóművész 131. születésnapja alkalmából indította el az új weboldalt, amely kurátori szövegekkel, műtárgy- és enteriőrfotókkal, hanganyagokkal és a szigetbecsei gyűjtemény teljes képlistájával segíti az érdeklődők elmélyülését André Kertész életmű-kiállításában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »