102 éves lett a világ legidősebb divatikonja
Az orosz zsidó családból származó Iris Apfel 97 évesen lett modell.
Iris Apfel orosz zsidó bevándorló családból származik. 1950 és 1992 között a férjével, Carllal vitt együtt üzleti vállalkozást. Apfel elsősorban textiliákkal foglalkozott, de olyan magas szinten, hogy a Fehér Házzal is volt szerződése 9 elnök mandátuma során.
Nyugdíjas korában a Metropolitan Museum of Art Costume Institute-ban rendezett 2005-ös bemutatón kapott elismerést ékszer és ruhakollekciója. Idős korára lett belőle divatikon, 2019-ben 97 évesen szerződött az IMG-hez modellként, és szerepelt Albert Maysles Iris című 2014-es dokumentumfilmjében.
2018-ban a Mattel egy Barbie-babát is készített Apfel képmása alapján, így ő lett a legidősebb ember, akiről valaha Barbie-t mintáztak.
Carl és Iris Apfelnek nem születtek gyermekei, mert a munkájuk miatt sokat utaztak, és nem akarták, hogy bébiszitterek neveljék fel a gyerekeket. 67 évig voltak házasok, Carl 2015 augusztus 1-én, három nappal a 101. születésnapja előtt halt meg. Apfel idén augusztus 28-án ünnepelte 102. születésnapját.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
