Szobrot kapott Újpesten a zsidó diáklányok százainak segítő Prém Margit

Az általa vezetett református Skót Misszió polgári iskola jelmondata az volt: „Hogyan tegyünk jót?”

Az Újpesti Városvédő Egyesület kezdeményezésére Újpest Önkormányzata szobrot állított Prém Margit pedagógus, a református Skót Misszió polgári iskolájának igazgatónője emlékére, aki újpesti lakóházát az Újpest Újvárosi Egyházközség számára adományozta istentiszteleti és gyülekezeti hely céljára. Tóth Dávid szobrászművész alkotását vasárnap avatták fel Újpesten születésének közelgő 140., valamint halálának 80. évfordulója alkalmából.

 

Prém Margit a Skót Misszió iskoláinak pedagógusa volt, annak a Missziónak, amelynek jelmondata magyarul így hangzott: „Hogyan tegyünk jót?”. E jelmondat az emberi jóság szimbóluma, egy olyan iránymutatás, amely arra ösztönzi az embereket, hogy aktívan vegyenek részt a jótékonysági tevékenységekben és legyenek nyitottak és elkötelezettek mások, közösségek segítésében, fejlesztésében, írja Facebook-bejegyzésében Bedő Kata, Újpest alpolgármestere.

Prém Margit az 1940-es években a református Skót Misszió Vörösmarty utcai polgári iskolájának igazgatójaként zsidó diáklányok százait vette fel, hogy iskolájának falai között megóvja őket a kirekesztéstől és bántalmazástól.

Edinburgh központjában kap botlatókövet a magyar zsidó gyerekeket bújtató skót misszionárius

Még több Kibic

JCamp: munka, pihenés és szórakozás

2025.02.17.2 nap ago
Elindult a regisztráció a Bálint Ház tavaszi táborába Szarvason azoknak, akik nem bírják ki nyárig.

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.6 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.7 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »