A lengyelországi Chmielnikben található mikve falán lévő Dávid-csillagok még mindig láthatóak.
A holokauszt előtt a lengyelországi Chmielnik város lakosságának mintegy 80 százaléka zsidó volt. A Spanyolországból kiűzött szefárd zsidók egy része is itt telepedtek le, és 1638-ban zsinagógát építettek. A háború után azonban mindössze négy zsidó maradt. Ma az épületben a város zsidó életét és történelmét bemutató múzeum működik.
Most egy újabb zsidó örökséget fedeztek fel, egy eléggé valószínűtlen helyen, írja a JTA.
Néhány évvel ezelőtt Marian Zwolski, egy chmielniki üzletember megvásárolt egy 15 éve bezárt egykori szórakozóhelyet. Amikor kinyitotta új ingatlana pincéjének ajtaját, váratlan dologra bukkant: egy mikvére, vagyis egy zsidó rituális fürdőre.
A mikve kék-fehér padlócsempéi még mindig ott vannak, akárcsak a falon lévő Dávid-csillagok. Egy kisebb mikve, amelyet valószínűleg a nők használtak, egy szomszédos helyiségben található.
„Megdöbbentő” – mondta a Haaretznek adott interjújában Meir Bulka, aki a lengyelországi zsidó örökség megőrzéséért küzd.
„Ha belépsz az alagsorba, egy másik világba kerülsz. Olyan, mint egy időkapszula”
– tette hozzá.
A lépcsőn felfelé a mikvétől az egykori Szfinx klub maradványai: egy Heineken felirat, egy rúd sztriptíztáncosoknak, az ókori Egyiptomot megidéző díszítések és rengeteg penész és szivárgás – olvasható a Haaretz beszámolójában.
Zwolski, aki egy ravatalozót is üzemeltet a közeli Kielcében – az 1946-os pogrom helyszínén, ahol 42 zsidót öltek meg – a Haaretznek elmondta, hogy reméli, az új mikvéjét turisztikai látványossággá, esetleg múzeummá alakíthatja.
„Itt születtem és nőttem fel, ezért érdekel a hely történelme. Nem akarom, hogy eltűnjön” – mondta Zwolski.
„Arra bátorítom az embereket, hogy emlékezzenek a múltra, és arra kérem önöket, zsidókat is, hogy őrizzék meg, és gondoskodjanak arról, hogy emléket állítsanak neki.”