A nácik által meggyilkolt zsidók tömegsírját tárták fel Lettországban

A 82 év évvel ezelőtti tömegmészárlás áldozataira modern technológia segítségével találtak rá.

A nácik által Lettországban meggyilkolt zsidók tömegsírját tárták fel Liepaja városában amerikai kutatók által feltalált speciális technológia segítségével, írja a lett televízió nyomán a Ynet.

A liepajai mészárlás a nácik és kollaboránsaik által végrehajtott tömeges kivégzések sorozata volt, amely során 1941-ben több mint 5000 zsidó férfit, nőt és gyermeket gyilkoltak meg a Lettország nyugati partján fekvő Liepaja környékén. A zsidókon kívül romákat, kommunistákat, ellenállókat és szellemi fogyatékosokat is a tömegsírokba lőttek.

1941. július 15-én Reinhard Wiener német katona több fekete-fehér fényképet készített Liepajában. Ezek a fényképek maradtak az egyetlen bizonyítékai az ott történt tömegmészárlásnak. Az évek során többször megpróbálták beazonosítani a tömegsírok helyét a régi fényképeken látható építmények alapján, de ezek az erőfeszítések sikertelennek bizonyultak.

Idén nyáron amerikai kutatókat hívtak a lett városba, akik olyan modern technológiával érkeztek, amely lehetővé tette számukra, hogy megtalálják a 82 évvel ezelőtti tömeges temetkezési helyet. A sírban több tucat zsidó maradványait találták meg, akiket a nácik gyilkoltak meg.

Ilana Ivanova, a liepajai zsidó közösség képviselője elmondta, hogy a modern technológiák gyakran segítenek áthidalni a történelmi szakadékokat. Ivanova megjegyezte, hogy a temetkezési hely Liepaja ipari övezetében található, amelyet jelenleg egy litván halfeldolgozó vállalat bérel, amely Lettországban szeretné bővíteni tevékenységét.

A lettországi Zsidó Múzeum igazgatója, Ilja Lenszkij szerint helytelen a sírokra épületeket emelni. Ehelyett azt javasolja, hogy a helyszínt emlékműként jelöljék meg az ott szenvedő és elpusztult zsidók tiszteletére.

Guntars Ansinš, Liepaja város polgármestere elismerte, hogy a városi tanácsban jelenleg is folynak a megbeszélések arról, hogy miként lehetne kezelni ezt a helyzetet. Hangsúlyozta, hogy megfelelő megoldást kell találni.

Még több Kibic

Szavazz Te is a Cionista Világkongresszus magyar delegáltjaira!

2025.05.22.1 nap ago
A 2025-ös választás remek lehetőség arra, hogy felemelő és egységbe kovácsoló erőként szolgáljon a zsidó közösségek különböző hangjai és csoportjai számára.

Gasztronómia, koncertek és sok gyereknapi program várja a látogatókat az Izrael 77 családi és kulturális fesztiválon

2025.05.21.2 nap ago
Május 25-én, vasárnap újra Izrael Nap a Szent István parkban a Merkaz – Héber és Izraeli Kulturális Központ szervezésében. A több mint 30 kitelepülő szervezet közreműködésében megvalósuló rendezvényen, gasztronómia, hazai és izraeli kulturális programok és sok zene várják a látogatókat 0-120 éves korig.

Sávuot – Haza: avagy Mózestől a NER-ig

2025.05.20.3 nap ago
A Bálint Ház idei sávuotjának témája a „Haza” lesz, amely arra ösztönöz, hogy mélyebben gondolkodjunk arról, mit jelent számunkra az otthon, és mitől lesz több, mint a hely, ahol élünk.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »