Dávid-csillagos emlékmű jelöli Cakóháza első zsidó temetőjének helyét

A sírkövek nélküli temetőt majdnem beszántották, de egy helytörténeti kutatónak köszönhetően megmenekült.

Egy Dávid-csillagos emlékoszloppal jelölték meg a Győr-Moson-Sopron megyében található Cakóháza első zsidó temetőjének helyét, számolt be a kisalfold.hu. Nagy Ferenc helytörténeti kutató, valamint a cakóházi önkormányzat szervezésében augusztus 15-én a településen lévő Mohostó dűlő közepén egy Dávid-csillagos oszlopot helyeztek el, amelyen a „Cakóháza első izraelita temetője, 1830-1846” felirat olvasható.

 

A szántó közepén elhelyezkedő temető helyét eddig csak néhány fa és bodzabokor jelezte, Nagy Ferenc kezdeményezésére azonban mostantól a kihelyezett oszlop és tábla tájékoztatja az arra járókat arról, hogy ott egy zsidó temető található. Erre azért volt szükség, mert a sírkövek már régen eltűntek.

Az avató ünnepségen a kisalfold.hu tudósítása szerint Nagy Ferenc elmondta, hogy a temetőt tizenhat éven át használták. Még az utolsó esztendőben is négy temetést tartottak ott. Az 1846-os birtokrendezés egy gazda tulajdonába juttatta a dűlőt, a temetővel együtt. Ő meg akarta szüntetni azt a szent száz négyzetmétert is. A hitközség beleegyezett, hogy új temetőt nyit a faluban, de kérték, hogy a régit hagyják háborítatlanul.

Az ügyet a vármegye elé vitték, de a végső megoldásról nem maradtak fenn a jegyzőkönyvek. A temető kis dombja, mint liget a határban, megmaradt. A kövek azonban eltűntek. Idős emberek szerint a környékbeli pajták alapzatában jó néhányat meg lehetne találni.

Elkezdhetik a beszántásra ítélt zsidó temető körülkerítését

Kapcsolódó cikkek

Meghalt Lily Ebert

2024.10.09.2 nap ago
A magyar származású holokauszt-túlélő TikTok-sztár az életét a vészkorszakkal kapcsolatos felvilágosító munkának szentelte.

Budapest 1944: halálmenet, munkaszolgálat, deportálás

2024.10.08.3 nap ago
Neves szakértők részvételével rendez tudományos tanácskozást a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Mazsihisz-székház Goldmark-termében október 14-én, hétfőn 14 órától.

Sárga szalagok lepték el Budapestet a Gázában fogva tartott izraeli túszokra emlékezve

2024.10.08.3 nap ago
A Kidma október 7-i akcióját virágültetés és zsidó civil szervezetek által rendezett éneklős, táncos flashmob követte a Vörösmarty téren. Az izraeli áldozatok neveit olvasták fel a Dohány zsinagóga előtt.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »