Antiszemita nagymamája miatt játszik zsidó témájú filmekben az Oscar-díjas brit színész

A többek között a Schindler listájában szereplő Ben Kingsley így próbál felszólalni az antiszemitizmus ellen.

Sir Ben Kingsley a Schindler listájától a Vörös-tenger búvárparadicsomig számos holokauszt- és más zsidó témájú filmben szerepelt, annak ellenére, hogy az Oscar-díjas brit színész nem, vagy csak nehezen bizonyíthatóan rendelkezik zsidó gyökerekkel.

Ben Kingsley a Schindler listája című filmben

„Nem vagyok zsidó, és bár anyai ágon lehet, hogy van némi orosz-zsidó örökségem, de a szálak olyan vékonyak, hogy nincs erre valódi bizonyíték”

– mondta a színész 1994-ben a Schindler listája című film kapcsán, amelyben Oskar Schindler segítőjét, Itzhak Sternt alakítja.

A visszatérő téma a karrierjében azonban nem véletlen, mondta el Kingsley nemrég egy interjúban. Azért választotta ezeket szerepeket, mert „erőteljesen antiszemita” nagymamája arra ösztönözte, hogy fel akarjon szólalni az antiszemitizmus kérdésében.

A JTA cikke szerint Kingsley-t a hónap elején a Parade magazin kérdezte arról, hogy miért játszott annyi zsidó karaktert a filmekben.

„Nagyon őszintén kell válaszolnom, és ez a válasz zavar, de ez az igazság. Emlékszem, iskolásként néztem egy csodálatos dokumentumfilm-sorozatot, amely a második világháborút vizsgálta. És iskolásként, egyedül otthon láttam a tévében Bergen-Belsen felszabadítását. És emlékszem, hogy fiatal kamaszként, azt hiszem, talán 11 vagy 12 éves lehettem, a szívem egy kis időre megállt. Gyerekként mély sokkot kaptam.

A történet felkavaró része az, hogy emlékszem, hogy ugyanabban a néhány napban beszélgetést folytattam anyai nagyanyámmal, aki megmagyarázhatatlanul, de meglehetősen hevesen antiszemita volt. Tehát a két benyomás szinte egyszerre ért, és gyerekként nagyon nehéz, lehetetlen volt számomra, hogy szembeszálljak a nagymamám kirohanásával, de azt hiszem, elültették bennem a magot, amely azt mondta nekem: Egyszer majd én is beszélni fogok”

– válaszolta Kingsley, akinek indiai apja volt, és aki Oscar-díjat nyert Mahatma Gandhi megformálásáért az 1982-es Gandhi című életrajzi filmben, korábban azt mondta, hogy nagyanyja antiszemitizmusa abból eredt, hogy egy zsidó férfi elhagyta őt, amikor terhes lett.

Az 1970-es évekre visszanyúló filmes karrierje során Kingsley Emmy-jelölést is kapott Otto Frank alakításáért az Anne Frank igaz története című televíziós minisorozatban, valamint Simon Wiesenthal nácivadász szerepéért A gyilkosok közöttünk járnak című 1989-es tévéfilmben. A Bugsy című filmben – amely a zsidó maffiózó, Bugsy Siegel életéről szól – Meyer Lansky zsidó gengsztert, a 2006-os Alvilági játékok című thrillerben pedig az A Rabbi nevű maffiafőnököt alakította.

2019-ben egy Moszad-ügynököt játszott el a Vörös-tenger búvárparadicsom című drámában, amely egy 1980-as évekbeli izraeli küldetésről szól, aminek célja az etióp zsidók kimenekítése volt. De a náci háborús bűnös Adolf Eichmann szerepében is látható volt a 2018-as A végső hadművelet című drámában, amiről azt mondta, hogy a film forgatása alatt a zsebében tartotta barátja, Elie Wiesel fényképét.

Wiesel 2016-ban bekövetkezett halála előtt Kingsley a JTA-nek elárulta, hogy azt mondta a bestsellereket jegyző holokauszt-túlélőnek: „Legközelebb, amikor olyan filmforgatásra megyek, amely a te történetedhez illeszkedik, az alakításomat neked fogom ajánlani”.

Elmondása szerint tartotta a szavát: „Minden nap, ahogy ígértem, ránéztem Elie képére, amelyet a zsebemben hordtam, és azt mondtam:

„Ezt érted teszem”.

Elie Wiesel fotójával a zsebében játszotta el Adolf Eichmann szerepét az Oscar-díjas színész

Kapcsolódó cikkek

Nagyapámnak énekelek – Koncert Ádám Ottó emlékére

2024.10.09.2 nap ago
Ádám Eszter operaénekes rendez emlékkoncertet nagyapja, Ádám Ottó Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, színigazgató, tanár, érdemes és kiváló művész tiszteletére.

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.1 hét ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Kiskamaszsors a csillagos ház árnyékában

2024.09.27.2 hét ago
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »