Női katonákat alázott meg egy haredi család egy izraeli vonaton

„Miért engednek kutyákat a vonatra?” – kérdezte a család egyik tagja a katonalányokra célozva. Videó.

Női katonákat alázott meg egy ultraortodox család, akikkel kedden egy vonaton utaztak – derült ki a közösségi oldalakon szerdán elterjedt videóból.

A felvételt az egyik katona készítette, a családban lévő gyerekek a következőket skandálták: „Inkább meghalunk, minthogy bevonuljunk” és „börtönbe és nem a hadseregbe”, valamint a katonaság halálárnyainak és sikszének nevezték a nőket, majd hangosan megkérdezték, miért engednek kutyákat a vonatra, írja a jpost.com.

Ezután megszólalt a gyerekek anyja is, és megjegyezte, hogy „a takarítócég felhordta a szemetet a vonatra”.

Az egyik katonalány édesanyja az N12-nek adott interjúban elmondta, hogy a lánya szerint néhány családtag a zsidó gyászimát, a Kaddist mondta el értük.

A videó egy pontján az egyik gyerek megjegyzi, hogy az egyik katona már sír, és szól a többieknek, hogy hagyják abba a zaklatást.

Az ultraortodox miniszter elítéli a viselkedést

„Aki nyilvánosan megalázza barátját, annak nincs helye a világon” – mondta a United Torah Judaism elnöke, Yitzhak Goldknopf szerdán a videóra reagálva.

„Minden zsidónak más az útja, és ez érvényes az IDF katonáira is. Elítélem ezt a viselkedést, amely nem képviseli a Tórát követő vallásos közösség véleményét.”

Az incidens azzal egy időben történt, hogy a kormány ultraortodox pártjai új törvénytervezetet szorgalmaztak, amely lehetővé teszi számukra, hogy mentesüljenek a katonai szolgálat alól. Júniusban a kormánykabinet utasította az IDF-et, hogy addig ne hívjanak be a hadseregbe ultraortodox férfiakat, amíg el nem fogadják ezt a tervezetet.

Még több Kibic

Netanjahu: Izrael elleni vad uszítás szörnyű következményeinek vagyunk a tanúi

2025.05.22.19 óra ago
A jövő hétre tervezte az eljegyzését az a két fiatal izraeli nagykövetségi alkalmazott, akiket a washingtoni zsidó múzeum előtt gyilkolt meg egy szélsőbalos merénylő.

A Hamász Izrael és Szaúd-Arábia kapcsolatainak rendezését akarhatta megakadályozni az október 7-i terrortámadással

2025.05.21.2 nap ago
Legalábbis The Wall Street Journal birtokába jutott, Gázában talált dokumentumok szerint.

Hazahozta a Moszad a legendás izraeli kém személyes tárgyait Szíriából

2025.05.18.5 nap ago
Több ezer dokumentummal együtt egy titkos művelet során kerültek vissza Izraelbe az Eli Cohenhez tartozó tárgyak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »