Meglepő fordulat: nem Covidban hunyt el Bálint gazda

101 évesen, három éve halt meg Bálint gazda. Özvegye nemrég mesélt a halál valódi okáról.

Bálint gazda Siófokon lett rosszul, onnan vitte el a mentő Budapestre. A felesége, Antónia végig vele volt, szerette volna hazahozni, de az állapota nem tette ezt lehetővé.

„Vasárnap, amikor eljöttem tőle, fel nem merült bennem, hogy az az utolsó találkozásunk. Alig értem haza, amikor telefonáltak a kórházból, hogy meghalt” – idézte fel a néhai gazda özvegye azt az időszakot a Best Magazinnak.

Antónia elmondta, Bálint gazda valószínűleg a kórházban kapta el a Covidot, de nem ez okozta a halálát.

„Daganata volt, nem is egy, amiről nem is tudtunk” – állítja az özvegy.

Bálint György és Antónia

Mint mondjak, sokszor megesik, hogy idegenek elsétálnak a házuk mellett, és azt kérik tőle, hadd nézhessék meg a kertjüket. Bálint gazda mindig örömmel mutatta meg a kertjét az érdeklődőknek, nem szerette, ha bárkit is elküldtek.

„Az otthonunk, a kert szívesen látogatott hely lett, és ez egy életre kötelez engem arra, hogy itt is őrizzem Gyurka emlékét” – mondta Antónia.

Bálint gazda hagyományőrző zsidó családba született, apja Braun Izidor több nyelven beszélő, vállalkozó és kísérletező szellemű középbirtokos volt, édesanyja Koch Rozália volt.

Kapcsolódó cikkek

Jom kipur napján látogatott el Auschwitzba a köztársasági elnök

2024.10.13.18 óra ago
Sulyok Tamás korábban nem mondott igazat édesapja magyar nemzetiszocialista múltjával kapcsolatban, most állítása szerint személyes múltját is vállalva hajtott fejet a holokauszt áldozatai előtt az engesztelés napján.

Mit jelent a cionizmus és hogyan jelenik meg a Somer mindennapjaiban?

2024.10.11.3 nap ago
A Hasomer Hacair Ifjúsági mozgalom októberi-novemberi programajánlója.

Meghalt Lily Ebert

2024.10.09.5 nap ago
A magyar származású holokauszt-túlélő TikTok-sztár az életét a vészkorszakkal kapcsolatos felvilágosító munkának szentelte.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »