A Rotschild-ház atyja a valaha élt 3 leggazdagabb ember egyike

A Forbes az infláció figyelembevételével állította össze listáját, amelyen a Rothschild-ház atyja mellett egy Afrikában uralkodó király és az USA egyik vezető olajfinomítójának tulajdonosa szerepel.

Mayer Amschel Rothschild neve egybeforrt a banki ügyletekkel és a nemzetközi pénzpiaccal. Becsült vagyona 123 ezre 200 milliárd forintnak felelt meg. A leszármazottai ma is rendkívül befolyásosak, bár már manapság nem találunk Rothschildot a világ leggazdagabb 20 embere között.

A Rothschild-család története az 1740-es években Frankfurtban, a zsidó negyedben kezdődött, ott született Mayer Amschel Rothchild. A család neve a német „roten schild”, azaz vörös pajzs szóösszetételből származik, amely felirat a házukon volt olvasható. Eredetileg ruhakereskedők voltak, de később pénzváltással is foglalkoztak.

Mayer Amschel Rothschild

Mayer Amschel Rothschild 12 éves korában került gyakornokként egy zsidó céghez, miután az apja 1755-ben elhunyt. 1764-ben visszatért Frankfurtba és ritka érmékkel, medálokkal, antik árukkal kezdett kereskedni. A bankügyletekbe az 1790-es években vágott bele, és egy szempillantás alatt az egyik legvagyonosabb és legbefolyásosabb emberré vált.

Az általa kialakított modern pénzügyi közvetítőrendszer alapjai ma is érvényesek: gyors kommunikáció, diverzifikáció, nagy pénzmennyiség gyors mozgatása és a mindehhez kapcsoló bizalom.

Rothschild 1770-ben vette feleségül Gutle Schnappert, 19 gyermekük született, akik közül 10 maradt életben, 5 lány és 5 fiú. Utóbbiak az apjuk irányítása alatt egy multinacionális bankhálózatot építettek ki Európa-szerte. A család gazdagsága a francia forradalom és a napóleoni háborúk időszakában felvirágzott, a Wellington első hercege elleni hadjáratot például ők finanszírozták, illetve tökéletes érzékkel üzleteltek szerte a kontinensen.

A lista másik 2 szereplője Mansa Musa, az Aranykirály: a történelem leggazdagabb embere, 141 ezer 200 milliárd forinttal és John D. Rockefeller az USA egyik vezető olajfinomítójának tulajdonosa 119 ezer 680 milliárd forinttal, írja az msn.com.

Még több Kibic

Szavazz a magyarországi zsidóságért és Izraelért!

2025.05.15.1 nap ago
Ötévente van lehetőség megválasztani, hogy kik képviseljék a hazai zsidó közösségeket a Cionista Világkongresszuson.

Sírköveket törtek össze és náci jelképeket festettek a síremlékekre egy aradi zsidó temetőben

2025.05.15.1 nap ago
A román rendőrség szerint a kiskorú elkövetők egyike tagja egy szélsőséges náci csoportosulásnak, amely működésére az aradi zsidó közösség aggodalommal tekint.

A Mazsihisz elvárja, hogy a Fidesz vizsgálja meg az egri képviselő antiszemita posztjának személyi következményeit

2025.05.13.3 nap ago
Közleményben tiltakozik a Mazsihisz a fideszes egri képviselő által megosztott bejegyzés miatt, amelyben Dobrev Klárát származása alapján gyalázzák, a zsidó közösséget pedig kollektív bűnösséggel vádolják.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »