A zsidó Valentin-nap a szerelmi házasság ünnepe

Ezen a napon szűntek meg a házassági korlátozások a régi Izraelben a zsidó hagyomány szerint , és onnantól fogva a nők szabadon megválaszthatták, hogy kivel szeretnének élni.

A héber naptár szerint idén augusztus 2-án volt Tu BeÁv, a szerelem ünnepe. Ez a nap a szabad választásból, a szívből fakadó szerelemből és boldogságból fogant házasság mellett foglal állást, vagyis a nő és férfi egyenjogúságának, egyazon jogokon alapuló szabadságának az ünnepe, írja a mazsihisz.hu.

A zsidó hagyomány szerint áv hónap 15-én szűntek meg a házassági korlátozások a régi Izraelben, s onnantól fogva a nők szabadon megválaszthatták, hogy kivel szeretnének élni: szerelemből.

Európában még a legutóbbi századokban is előfordult, hogy – elsősorban kényszerítő anyagi okok miatt – a szülők szabták meg a házasulandó fiatalok sorsát.

A Talmud szerint azonban már a régi Izraelben is felismerték ennek a veszélyeit, ezért törölték el a házassági korlátozásokat a szabad párválasztás – végső soron tehát a szabadság, a szeretet, a szerelem, a boldogság – szem előtt tartásával.

Áv tizenötödike arra figyelmeztet minket, hogy az érzelmi kötelékek erejét szorosabbra fonják, mint az anyagi függőségek hálóját.

 

Még több Kibic

Mit jelent queer-elni a Talmudot?

2025.03.21.1 hónap ago
Mennyire alkalmazhatóak a rabbinikus irodalom átmeneti nemiségei a kortárs non-bináris vagy transznemű identitásokra? Takáts Márk Transz Talmud című előadása után szombatfogadás a Szim Salom Hitközséggel a Bálint Házban.

Kuna Valéria a Szim Salom Hitközség új liturgiai vezetője

2025.03.20.1 hónap ago
Kuna Valéria két éve látja el majdnem teljes körűen a kántori feladatokat a hitközségnél, „gyönyörű hangjával, fantasztikus zenei tehetségével, szívével-lelkével teszi széppé a Szim Salom közösség istentiszteleteit”.

Minden szombaton lesz progresszív reggeli ima Budapesten

2025.03.06.2 hónap ago
A Bét Orim Reform Zsidó Hitközség és a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség megállapodása értelmében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »