Bővített kiadásban jelent meg a tapolcai zsidó borászdinasztiákat bemutató kötet

Hangodi László történész munkáját a tapolcai ózsinagógában mutatták be.

A tapolcai ózsinagógában mutatták be kedden Hangodi László Zsidó Borászdinasztiák Tapolcán című könyvének második, bővített kiadását, számolt be az eseményről a veol.hu. A könyv röviden bemutatja Tapolca 1703 és 1944 közötti társadalomtörténeti korvázlatát, a második fejezetben pedig a modern borászat és a bornagykereskedelem tapolcai kezdetét és virágkorát tárja fel az 1851-1914 közötti időszakot vizsgálva, írja a lap.

A beszámoló szerint a tapolcai zsidó borzászdinasztiákkal a harmadik fejezetben találkozhat az olvasó, ahol a Lessner, a Berger, a Frisch, a Mandl, a Marton, a Schwarcz és Steiner családok munkássága kerül előtérbe. Hangodi László külön kiemelte az említett családok generációról generációra szálló munkálkodását, amely élenjáró szerepet játszott abban, hogy a 19-20. század végére a város, mint térségi borászati- és borkereskedelmi központ az országos ismertség után európai hírnevet is szerzett.

A könyv bemutatóján többek között az is elhangzott, hogy 2021 szeptemberében kilenc botlatókő kaphatott helyet Tapolcán városszerte, emléket állítva azoknak a kiemelkedő tapolcai zsidó embereknek, akik a holokauszt áldozatai lettek. Neszler Imre, a Tapolcai Értékmegőrző Egyesület elnöke arról is beszélt, hogy a szervezet jelenlegi legnagyobb projektje a tapolcai ózsinagóga teljes felújítása.

Helyi civilek teszik rendbe a tapolcai zsidó temetőt

Még több Kibic

Nemes Jeles László új filmje október 23-án érkezik a magyar mozikba

2025.05.14.2 nap ago
Az Árva című film 1957 tavaszán, Budapesten játszódik.

Golda – A ZsiFi filmvetítése a Bálint Házban Izrael 77. függetlenségi napja alkalmából

2025.05.14.2 nap ago
Minden, amit tudni akartál a jom kipuri háborúról és a nőről, aki magára vállalta a felelősséget és a nehéz döntéseket.

Botlatóköveket helyzetek el a holokauszt operaházi áldozatainak emlékére

2025.05.11.5 nap ago
A botlatókövek elhelyezése azt az üzenetet közvetíti, hogy az Operaház nagyra becsüli a zsidó származású munkatársai hozzájárulását a magyar operakultúrához.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »