Kóser kertészkedést oktatnak a szegedi egyetemen

A kóser kertészeti növényekre állítólag nagy az igény a piacon, de nehéz a kertészeti megvalósítása.

A kóser kertészeti kultúra oktatásának beindítása volt az egyik oka annak, hogy Róna Tamás, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke, címzetes egyetemi tanári címet kapott a Szegedi Tudományegyetemen. Egyelőre szabadon választott kurzusként látogathatók az órák, de a cél az, hogy akár

A mezőgazdasági kar alapképzésébe szeretné beépíteni a kóser kertészeti kultúra oktatását Róna Tamás, a ZSIMA elnöke, aki részben e tárgy bevezetéséért kapott címzetes egyetemi tanári címet a Szegedi Tudományegyetemen.

Róna Tamás azt nyilatkozta a szeged.hu-nak, hogy nagy igény van a piacon erre a szaktudásra. A kóser kertészet szakmai részét Lantos Ferenc professzor dolgozta ki.

A zsidó gasztronómiában szigorú előírások vonatkoznak a hús és a tej fogyasztására, ezeket egyáltalán nem szabad keverni és egymás után sem fogyaszthatóak, a húst pedig minden esetben ki kell véreztetni és tiltott a nyúl, ló, szamár, disznó fogyasztása is. Vannak olyan ételek, amelyek sem a húsos, sem a tejes kategóriába nem tartoznak. A párvék (párosak) mindkét ételcsoporttal vegyíthetők. Párvék például a kóser (pikkelyes) halak, a tojás és minden olyan dolog, ami földből terem, zöldségfélék, magvak, gyümölcsök, cukor, só, kávé, stb.

Ezek fogyasztásánál nem annyira szigorúak az előírások, de törekedni kell arra, hogy a növényekből eltávolítsák a rovarokat, ezeket a fehérjéket ugyanis mind a zsidóság, mind az iszlám tiltja. A kóser kertészet oktatásában már körvonalazódnak olyan technológiák, amelyekkel elérhető a teljes rovarmentesség, és így a kóserség is, egyelőre azonban a termékeket szakemberek ellenőrzik, és ütik rá a kósersági pecsétet.

Még több Kibic

A nap, amikor zsidók ezrei tanulnak együtt, megosztva egymással a szent szövegek felfedezésének élményét

2025.11.05.4 nap ago
November 9. a Zsidó Tanulás Világnapja. Idén a Bálint Ház is csatlakozik a kezdeményezéshez két különleges online eseménnyel – az egyik magyarul, a másik angolul várja az érdeklődőket.

Akik jelentősen hozzájárultak a változtatásokhoz

2025.11.04.5 nap ago
Dobos Erzsébet Rendszerváltók a rendszerváltásról című könyvét mutatják be Bét Orim Raj Tamás Akadémia programsorozatának keretében.

A holokauszt áldozatainak többsége sír és nyom nélkül tűnt el

2025.11.04.6 nap ago
Ötmillió, a holokauszt során meggyilkolt zsidó nevét gyűjtötte már össze a Jad Vasem. A számítások szerint fennmaradó egymillió további név többsége valószínűleg soha nem lesz fellelhető.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »