Egerből származó zsidók alkotnak közösséget Izraelben

Az erlaui haszidoknak is nevezett csoport vezetője, Mosher Szofer rabbi nemrég Egerben járt. Felmenői között számos híres egri rabbi található.
A 74 éves Moshe Szofer rabbi híres egri rabbi dinasztiából származik. Dédapja, Schreiber Simon főrabbi messze földön híres jesivát alapított Egerben, ahová egész Magyarország területéről érkeztek hallgatók. Apja, Johanan Szofer még Egerben született, és csodálatos módon túlélte a koncentrációs tábort. A háború után megalapította Budapesten a Chatam Szofer Jesivát, de a kommunista uralom elől jesivájának tagjaival együtt 1950-ben Izraelbe emigrált, ahol 1953-ban önálló jesivát alapított, melyet később több más intézménnyel bővített ki.

Yochánán Szofer főrabbit az egyik legjelentősebb zsidó vallási szaktekintélynek, illetve a legbefolyásosabb ortodox zsidó vezetőként tartották számon. Véleményét számos izraeli belpolitikai és biztonságpolitikai kérdésben jelentősnek tartották.

Ellenzik a cionizmust

A Sofer család rabbinikus tekintélyei és tanítványaik ellenezték a cionizmust. Nem helyeselték a zsidó állam létrejöttét, sem a héber nyelv hétköznapi célokra való használatát.

Úgy gondolják, hogy a Messiásnak meg kell érkeznie a Szentföld felszabadítása előtt, és hogy a héber nyelvet kizárólag a Tóra tanulmányozására és az imádkozásra szánták.

Ideológiájuk lehetővé teszi a párbeszédet a cionista vezetőkkel és a képviseletet a Knesszetben, bár nem ad felhatalmazást vagy halachikus indoklást Izrael állam törvényhozó rendszerének. Az arabokkal kapcsolatban minden területi igényt szigorúan elutasítanak, mivel szerintük ez az összes zsidó életét veszélyeztetné Izrael földjén.

Johánán Szofer 2016. február 22-én hunyt el, Jeruzsálemben. Temetésén több ezren vettek részt. Fia, Moshe Szofer vette át az erlaui haszidokként is emlegetett közösségük vezetését. Moshe Szofer nemrég Magyarországra, Egerbe látogatott, ahol többek között Szabó György, a MAZSÖK elnöke fogadta őt és küldöttségét.

Szabó György (balra) Moshe Szofer rabbi (középen ülve). Forrás: Szabó György Fb oldala

 

Még több Kibic

Szavazz Te is a Cionista Világkongresszus magyar delegáltjaira!

2025.05.22.2 nap ago
A 2025-ös választás remek lehetőség arra, hogy felemelő és egységbe kovácsoló erőként szolgáljon a zsidó közösségek különböző hangjai és csoportjai számára.

Gasztronómia, koncertek és sok gyereknapi program várja a látogatókat az Izrael 77 családi és kulturális fesztiválon

2025.05.21.2 nap ago
Május 25-én, vasárnap újra Izrael Nap a Szent István parkban a Merkaz – Héber és Izraeli Kulturális Központ szervezésében. A több mint 30 kitelepülő szervezet közreműködésében megvalósuló rendezvényen, gasztronómia, hazai és izraeli kulturális programok és sok zene várják a látogatókat 0-120 éves korig.

Sávuot – Haza: avagy Mózestől a NER-ig

2025.05.20.3 nap ago
A Bálint Ház idei sávuotjának témája a „Haza” lesz, amely arra ösztönöz, hogy mélyebben gondolkodjunk arról, mit jelent számunkra az otthon, és mitől lesz több, mint a hely, ahol élünk.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »