Lélekmentők: több ezer zsidó köszönheti az életét a magyar cionistáknak
A Holokauszt Emlékközpont tablókiállítás keretében emlékezik meg Komoly Ottó és a magyar cionista mozgalom vészkorszak idején kifejtett embermentő tevékenységéről.
Lélekmentők – Komoly Ottó és a magyar cionista mozgalom embermentő tevékenysége a vészkorszak idején címmel nyílt szerdán kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban.
Komoly Ottót, a Magyar Cionista Szövetség, majd 1943-tól a Budapesti Mentőbizottság elnökét 1944 szeptemberében bízta meg Friedrich Born a Nemzetközi Vöröskereszt „A” szekciójának vezetésével. Cionista társaival több ezer zsidó embert mentettek meg, gyermekotthonokat működtettek és látták el élelemmel a gettó lakóit.
1945. január elsején a nyilasok elhurcolták és meggyilkolták. Hősiessége, önfeláldozó élete előtt tiszteleg a kiállítás, valamint bemutatja, hogy vált a nagy hagyományra épülő magyarországi cionizmus széleskörűen elterjedt tömegmozgalommá a második világháború utáni években.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
