A projekt főhajtás a Tatán élt nagyszámú zsidó közösség emléke előtt.
Tata Város Önkormányzata szervezésében tartottak sajtótájékoztatót A tatai zsidó temető és 18-20. századi sírköveinek tudományos vizsgálata elnevezésű projektről, amely a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány pályázati támogatásával valósult meg, olvasható az önkormányzat honlapján.
Az eseményen Michl József polgármester elmondta, hogy az elmúlt esztendőkben folyamatosan zajlott a tatai zsidó temető megújítása, ennek a folyamatnak a része volt a halottas ház, majd a kerítés és a sírkert megújítása, most pedig az ott eltemetettek emlékével kezdtek el foglalkozni.
Tata máig épségben meglévő és működő izraelita temetője az egykor ott élt zsidó lakosság nagy számára és jelentőségére utal, hiszen ott élt a régi Komárom vármegye legnagyobb lélekszámú zsidó közössége. A temetőt a 18. század óta használják, így a helyi zsidóság mintegy 250 éves története rekonstruálható a síremlékekből.
Kerti Katalin, a Goldberger Alapítvány kurátora, a projekt szakmai munkacsoportjának tagja elmondta: A tatai, hazánk egyik legöregebb zsidó temetője, a magyar zsidó temetők közül ma itt található a legtöbb, 18. században keletkezett, eredeti helyén álló síremlék, valamint az ország legrégebbi, eredeti helyén álló sírköve is.
Tata egyik nagyon komoly értéke ez a temető, mágikus hely, ahol lehet érezni a 18. század elejének-közepének hangulatát, elsősorban az „A” parcellában mely 1740-től eltemetett emberek nyughelye, fogalmazott Kerti Katalin. A temető 18. századi sírköveit Goldberger Izidor egyszer már leközölte 1922-ben héber nyelven, aminek a fordítása egy tanulmánykötetben fog megjelenni először.
A projekt során nem csupán a 18. századi, hanem a temető összes sírkövét sorra vették. A témával kapcsolatban viszonylag kevés információ maradt fent, bár több helytörténeti munka is foglalkozott vele korábban, a mostani kutatás azonban egy egészen átfogó, részletes képet ad a helyszín történetéről, a síremlékekről, az ott eltemetettekről.
Simonik Péter, a Széchenyi István Egyetem Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék oktatója tájékoztatott arról, hogy a projekt céljai között szerepelt a temető történetének feldolgozása, Goldberger Izidor 1922-ben kiadott kötetének fordítása, a sírfeliratok leírása, adatainak rögzítése, valamint az elhunytakra vonatkozó anyakönyvi bejegyzések kigyűjtése. Simonik Péter hozzátette: Az elmúlt 15 hónapban zajló kutatási munkát segítette az, hogy a temető sírkövei döntően jó állapotban vannak.
A kutatás végeredményeként 88 féle adatot rögzítettek 1841 emberről, összességében ez 150 ezer adatot jelent. A cél az, hogy ez az adatbázis kereshető formában a jövőben felkerüljön majd több online felületre is.
A sajtótájékoztatón Rigó Balázs alpolgármester kiemelte, a kutatás nyomán jelentős értékkel gazdagodik a város, olyan információkkal, amelyek eddig rejtve voltak, és amelyek segítenek abban, hogy képet kapjanak az ott élt nagyszámú zsidó közösségről, arról, hogy kik voltak, hogyan éltek és gondolkodtak.
„Ez a projekt főhajtás is az emlékük előtt, s egy régi adósság törlesztése a helytörténeti kutatások terén”
– jelentette ki az alpolgármester.