A kiállítás nem csak a zsidóság 1944-es gettóba zárására, deportálására, döntő többségük megsemmisítésére kíván emlékezni, hanem azt is felidézi, mekkora űr keletkezett a legyilkoltak, vagy a gyalázat miatt külföldre menekültek helyén.
Elfeledett újpestiek címmel az UP Rendezvénytérben nyílt csütörtökön kiállítás, amellyel azokra az áldozatokra emlékeznek fényképekkel, különböző dokumentumokkal, akik felmenőinek jórészt köszönhető, hogy Újpest ma az, ami. Akiknek szülei, dédszülei tevékenységükkel, szorgalmukkal egészen új, modern ipari, polgári várost alapítottak és az 1840-es évektől általuk Újpest szinte amerikai tempóban fejlődhetett, válhatott iparvárossá. Az elhurcolt mintegy 14 ezer újpesti lakosú zsidó töredéke élte túl a holokausztot.
Az újpesti kiállítás Gyekiczki András és Rajk László a pápai zsidóságnak emléket állító Elfeledett szomszédaink című kiállítás koncepcióját valósítja meg. Ahogy a megnyitó Facebook-eseményében írják:
„Az Elfeledett szomszédaink című kiállítással Gyekiczki András és Rajk László azzal teremtettek maradandót a holokausztra emlékezésben, hogy arcokkal, családi fotókkal és az ezekhez tartozó életutakkal személyekké varázsolták az 1944-ben szinte teljesen eltüntetett pápai zsidóságot. A kiállítás több vidéki városban elindította az emlékezést. Budapesten Újpest az első kerület, amely elkezdte az »elfeledett szomszédok« felkutatását.”
A csütörtöki megnyitón felszólalt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, aki beszédének záró gondolatait Facebook-oldalán osztotta meg:
„Ezzel a kiállítással a magyarországi zsidóság 1944-es tragédiájára, gettóba zárására, deportálására, döntő többségük megsemmisítésére emlékezünk. A saját történelmünkre. Kell hát, hogy legyen bennünk elég bátorság szembenézni az emberi sorsokkal, és ha ezt tesszük, talán meghalljuk Elie Wiesel igazságát is. »A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny. A szépség ellentéte nem az ocsmányság, hanem a közöny. A hit ellentéte nem az eretnekség, hanem a közöny. És az életnek nem a halál az ellentéte, hanem az élet és halála között választani nem hajlandó közömbösség«. A fájdalmas múlt és az abból tanulni képes jövő között tehát a különbség mi vagyunk, magunk. Mi, akik nem vagyunk közönyösek. Akiknek van bátorságuk a szembenézésre és van bátorságuk hozzá, hogy ne felejtsenek. Hogy megértsük: különbözőségünkkel nem gyengítjük, hanem erősítjük egymást. És erősítjük a nemzetet, erősítjük a városunkat is, amely különleges sorsközösségbe hozott össze bennünket.
Ismerjük meg ezt a sorközösséget. Ismerjük meg az elhurcolt újpesti zsidó magyarok történetét. És ismerjünk meg minden meghurcolt, megalázott, kiszolgáltatott, semmibe vett, lemészárolt magyar történetét a rettenetes 20. századból. Ismerjük meg ezeket a sorsokat, mert mi magyarok, különböző vallású, korú, meggyőződésű, osztályhelyzetű magyarok, de mind mi, magyarok vagyunk azok, akikkel ez megtörtént. Bármilyen fájdalmas is, javarészt mi magyarok vagyunk azok is, akik ezeket elkövették. Bármilyen fájdalmas is ez a sors, a sorstalanság még rosszabb. A sorstalanság – ahogy Kertész Imre csodálatos művéből tudjuk – maga a közöny, a beletörődés.
A közös sorsunk felismerése, megélése, a közös fájdalomban való osztozás az egyedüli esélyünk arra, hogy felismerjük: mindez történhetett volna másképp. És ha ezt képesek vagyunk megérteni, akkor talán arra is képesek leszünk, hogy legközelebb, másképp is történjen! Köszönöm a kiállítás készítőnek, hogy hozzásegítenek minket ahhoz, hogy az itt elmesélt történetek a közösen átélt múltunk részesei legyenek. Hogy soha, sehol és semmilyen körülmények között ne lehessenek a jövőnk részei.”
Az Elfeledett újpestiek című kiállítás augusztus 4-ig hétköznaponként tekinthető meg a IV. kerületi UP Rendezvénytérben (Szent István tér 13–14.)
