Az első női fotóriporter zseniális képen ragadta meg az amerikai álom hamisságát

Margaret Bourke-White nem csak az első és az egyik legkiválóbb női fotóriporter, hanem az első női haditudósító is volt.

Az 1904-ben New Yorkban lengyel zsidó édesapától és ír katolikus édesanyától született Margaret White (később felvette
édesanyja lánykori nevét is, így lett Bourke-White) gyerekkorától imádott fotózni, írja a divany.hu.

Az 1920-as évek második felében divat- és reklámfotósként dolgozott, majd segédszerkesztői és fotóriporteri állást szerzett a Fortune magazinnál; ezt 1936-tól a neves Life magazin követte, melynek ő lett az első női fotóriportere. Több más elsőség is köthető Bourke-White nevéhez,

ő volt például az első nyugati fotós, aki állami engedéllyel képeket készíthetett a Szovjetunióban − a sztálini első ötéves terv eredményeit örökítette meg a Fortune számára −, a második világháború idején pedig ő lett az első női fotós haditudósító.

A zseniális fotóriporter legismertebb képe mégis az Egyesült Államokban készült, ahol a nagy gazdasági világválság idején éles ellentét mutatkozott a köztudatban sulykolt „amerikai álom” eszményképe és a mindennapi valóság között.

Még több Kibic

A Lefkovicsék gyászolnak is díjat kapott a 44. Magyar Filmszemlén

2025.02.10.3 óra ago
13 év után a Corvin mozi adott otthont az eseménynek.

Mától a hazai mozikban a zsidó kisfiút rejtegető magyar varrónő története

2025.02.06.4 nap ago
A Borbély Alexandra főszereplésével készült Emma és a halálfejes lepke című film a szlovák történelem több traumatikus epizódját is feltárja, amelyeket a társadalom még mindig nem dolgozott fel megnyugtatóan.

Jubileumi vetítéssel ünnepelték A napfény íze című film bemutatásának 25. évfordulóját

2025.02.05.5 nap ago
A Torontóban rendezett vetítés teljes bevételét a Torontói Holokauszt Múzeum és a Stand With Us szervezet tevékenységének támogatására ajánlották fel.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »