A BZSH iskolájában kapott állást az a tanár, akit polgári engedetlenség miatt kirúgtak

A státusztörvény miatt most végleg elhagyja a közoktatást.

Palya Tamást az elsők között rúgták ki a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból a polgári engedetlenség miatt tavaly szeptemberben. Októbertől a Budapesti Zsidó Hitközség által fenntartott Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola tanára lett, amellett, hogy a tanulás játékosításának magyarországi elterjesztésén dolgozott.

A BZSH iskolájában június 30-án lejár a szerződése, és Palya Tamás úgy döntött, kivonul a közoktatásból, és egyéni vállalkozóként lesz magántanár a státusztörvény miatt.

– Radikális változásokra lenne szükség, amiket már számtalan alkalommal megfogalmaztunk: munkaterhek csökkenése, fizetés növelése, nagyobb szabadság a tanításban. 12 évem van a nyugdíjig. Talán addig ez megtörténik – tette hozzá a Magyar Hang megkeresésére.

Tovább súlyosbíthatja a már meglévő tanárhiányt a nemrég elfogadott státusztörvény. A Pedagógusok Szakszervezete szerint 5-6 ezer tanár mondhat fel a státusztörvény miatt az országban.

Még több Kibic

A múlt emlékeinek megőrzéséért dolgoztak diákok a Kozma utcai izraelita temetőben

2025.03.28.2 hónap ago
A scheiberes és a baltimore-i diákok együttműködése nemcsak az iskolák közötti kapcsolatot erősíti, hanem a zsidó közösség iránti felelősségvállalást is mélyíti.

15-16 éves diákok közül többen még nem hallottak a holokausztról

2025.03.17.2 hónap ago
A Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány felhívására nyolc győri és Győr környéki középiskola vesz részt a 2025-re meghirdetett Kirekesztés – az antiszemitizmustól az iskolai bullyingig, az ellenséggyártás példái című projektben, melynek első szakasza a napokban zárult le.

Új kézikönyv segít a diszkrimináció elleni fellépésben

2025.02.19.3 hónap ago
Az átfogó tanári kézikönyv megismertetését támogató reklámfilm a Magyarországon élő külföldieket érő mindennapi atrocitásokat helyezi fókuszába.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »