Auschwitz és München után most Srebrenicába fut Hajdú Péter, hogy a lábaival emlékezzen

A hosszútávfutó az 1995-ös srebrenicai mészárlásra szeretné felhívni a figyelmet.

Hajdú Péter hosszútávfutó A lábaimmal emlékezem projekt keretében 2017-ben a budapesti Élet Menetéről indulva nyolc nap alatt futott el Auschwitzba. Tavaly Münchenig futott el, hogy a 11 izraeli sportoló életét követelő terrortámadás 50. évfordulójára emlékezzen.

 

Idén július elsején a 69 éves Hajdú Péter az Embermentők Parkjából indulva ezúttal Srebrenica felé vette az irányt, hogy 11 nap alatt futva tegye meg az 500 kilométeres távot. Az Élet Menete Alapítvány által szervezett esemény keretében a hosszútávfutó a srebrenicai mészárlásra szeretné felhívni a figyelmet.

A srebrenicai mészárlás a boszniai háború egyik legvéresebb eseménye volt – emlékeztet az Élet Menete Alapítvány Facebook-posztjában –, amelyet a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék háborús bűncselekménynek nyilvánított. A mészárlás 1995 júliusában történt, amikor Srebrenica környékén mintegy 8700 muszlim bosnyákot – főleg férfiakat és fiúkat – végeztek ki.

A Srebrenicába való futással kapcsolatban Hajdú Péter néhány éve a Kibicnek a következőket nyilatkozta:

„A zsidók pozitív megítélését erősíti, ha a világ azt látja, hogy nem csak a zsidóság felé nyitunk, hanem más faji alapon történő tömegmészárlás áldozataival is szolidárisak vagyunk.”

„A futás jó lehetőség, hogy kifejezzem a zsidósághoz való kötődésem”

Kapcsolódó cikkek

Ros hásáná: 15,8 milliósra tehető a világ zsidósága

2024.10.03.5 nap ago
Magyarország a 10 legnagyobb zsidó lakosságú országok között a Szochnut által közölt adatok szerint.

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.7 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

Cserkészkedés és szukoti családi sátrazás a Somer következő programjai között

2024.09.30.1 hét ago
Peulával és a kent (klubhelyiséget) építő őszi táborral is vár a Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »