Enyhülés kezdődik? Az EMIH nyitott arra, hogy elengedje a Sorsok Házát

Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke a Páva utca holokauszt emlékközpont fennhatósága alá vonná a Sorsok Házát. Köves Slomó nem zárkózott el a koncepciótól.

“Nem kell Budapesten két holokauszt múzeumnak lennie” – hangsúlyozta nemrég Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke a Népszavának, aki nem mellesleg elnöke a Páva utcai emlékközpontnak.

Grósz Andor azzal érvelt, hogy a Páva utca bemutatja a vészkorszakot és annak következményeit, a Sorsok Háza épületét jobb lenne oktatási célokra használni. Szerinte a Páva utca fennhatósága alá kellene vonni a Sorsok Házát, és jelezte, a kormány bizonyos képviselői nyitottak erre a megoldásra.

A Sorsok Háza jelenleg a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Tulajdonában van, viszont a kormány az EMIH-et bízta meg azzal, hogy a hosszas konfliktusok és szakmai viták után készítse el szakértők bevonásával a kiállítás koncepcióját, és kilátásba helyezte, hogy a kiállítás megnyitása után az EMIH tulajdonába kerülne az épület.

A Népszava kérdésére Köves Slomó elmondta, az EMIH már két éve elkészült az új kiállítási koncepcióval, és ezzel teljesítették, amit vállaltak.

“A koncepció megvalósításáról a kormány dönt, ahogy a nyolc éve elkészült épület sorsáról is, amely a magyar állam tulajdona” – tette hozzá. „Üdvözöljük, ha ez a kérdés ismét napirendre kerül” – fogalmazott a rabbi –, ha pedig „a kormány a koncepciót a Mazsihisz új elnöke által vezetett HDKE keretei között óhajtja megvalósítani, akkor ehhez minden támogatást meg fogunk adni”.

Még több Kibic

Macron nemzeti emléknappá nyilvánította Alfred Dreyfus rehabilitációjának évfordulóját

2025.07.13.2 nap ago
A francia elnök egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is ébernek kell maradni az antiszemitizmus régi démonaival szemben.

Forrásteremtési asszisztenst keres a Bálint Ház

2025.07.11.4 nap ago
Vidám, lelkes és jól író fundraising asszisztensét keresi teljes munkaidőbe a Bálint Ház.

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.5 nap ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »