A Rabbiképző megújulásáról tárgyalt Semjén Zsolttal a Mazsihisz elnöke

Grósz Andor új alapokra kívánja helyezni a kormány és a Mazsihisz kapcsolatát.

Semjén Zsolt nemzet- és egyházpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes bemutatkozó látogatáson hivatalában fogadta hétfőn Grósz Andort, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) újonnan megválasztott elnökét, számolt be a találkozóról a mazsihisz.hu.

Semjén Zsolt és Grósz Andor (Fotó: Mazsihisz)

A szervezet előtt álló feladatok kapcsán Grósz Andor kiemelte egyrészt a Szeretetkórház rekonstrukciójának ügyét, valamint az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem (OR-ZSE) teljes infrastrukturális megújítását.

Az elnök szerint alapvető érdek, hogy az OR-ZSE olyan, hagyományaira büszke szellemi központként működjön, amely minden szempontból alkalmas a modern kor kihívásainak megfelelő tudás átadására.

A kormány és a Mazsihisz kapcsolatáról szólva Grósz Andor aláhúzta, hogy azt a kölcsönös tisztelet és párbeszéd talaján állva új alapokra kívánja helyezni.

Semjén Zsolt kifejezte, hogy a kormány nyitott a Mazsihisz előtt álló feladatok megoldása tekintetében, és támogatásáról, valamint megértéséről biztosította tárgyalópartnerét, írja a mazsihisz.hu.

Még több Kibic

Közösségi fesztivállal ünnepli 10. születésnapját az Adománytaxi, az Év Fővárosi Civil Szervezete

2025.11.10.1 nap ago
A 10 évvel ezelőtt indult Adománytaxi évente közel 7000 rászorulónak nyújt segítséget hátrányos helyzetű településeken. A szervezet közösségi fesztivállal ünnepli születésnapját, ahol fotókiállítás, színházi előadás, jótékonysági vásár, pódiumbeszélgetések, koncertek, varró- és slam poetry workshopok segítségével nyerhetünk betekintést 10 éves történetébe.

A nap, amikor zsidók ezrei tanulnak együtt, megosztva egymással a szent szövegek felfedezésének élményét

2025.11.05.6 nap ago
November 9. a Zsidó Tanulás Világnapja. Idén a Bálint Ház is csatlakozik a kezdeményezéshez két különleges online eseménnyel – az egyik magyarul, a másik angolul várja az érdeklődőket.

Akik jelentősen hozzájárultak a változtatásokhoz

2025.11.04.7 nap ago
Dobos Erzsébet Rendszerváltók a rendszerváltásról című könyvét mutatják be Bét Orim Raj Tamás Akadémia programsorozatának keretében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »