Frölich Róbertet újabb négy évre országos főrabbinak választották

A Mazsihisz Rabbitestületét továbbra is Róna Tamás vezeti.

A mai napon a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Rabbitestülete megtartotta ünnepélyes alakuló ülését, melyen kilencen voltak jelen, olvasható a Rabbitestület közleményében.

Frölich Róbert országos főrabbi (Fotó: Illyés Tibor / MTI)

A találkozón a testület tagjai megválasztották az elkövetkező négy évre a tisztségviselőket, így Dr. Frölich Róbertet a testület újabb négy évre megerősítette Országos főrabbi, valamint az Áv Bét Din tisztségében. A Rabbitestület elnökének Dr. Róna Tamást választották meg, akinek munkáját két alelnök, Totha Péter Joel és Schönberger András főrabbik fogják segíteni.

A Mazsihisz vezetőségébe delegált két rabbi is megválasztásra került Scönberger András és Szerdócz Ervin főrabbik személyében. Darvas István főrabbi az elkövetkező négy évre pedig az oktatásért fog felelni.

A Mazsihisz Rabbitestületéből korábban több rabbi is kilépett. A kilépésekről bővebben itt, itt és itt lehet olvasni.

Még több Kibic

Történelmi Budapest Pride: együtt vagyunk igazán erősek

2025.07.01.7 nap ago
Pride vonulás és LMBTQ+ istentisztelet. A Bálint Házhoz idén is több zsidó szervezet csatlakozott, hogy közösen emlékeztessenek arra, hogy a hit, a közösség és az elfogadás kéz a kézben járhatnak.

Az elhurcolt áldozatok neveit őrzi az új emlékhely a kővágóörsi zsidó temető szomszédságában

2025.06.28.1 hét ago
Ha ismerjük az áldozatok neveit, sorsát, akkor életünk részévé válik a történelem ezen szelete.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy idén is részt vehetünk a Budapest Pride felvonuláson

2025.06.27.2 hét ago
A Bálint Ház idén is részt vesz a Budapest Pride felvonuláson, és arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzájuk június 28-án.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »