12 nyelven beszélő zsidó orvos alkotta meg az eszperantó nyelvet

Ludwik Zamenhof mélyen hit abban, hogy a különböző népek közötti megbékéléshez egy közös nyelven keresztül vezet el az út. Nemrég a lengyel Nemzeti Könyvtárba került Rotterdamból az eszperantó irodalom egyik legnagyobb gyűjteménye.

Ludwik Zamenhof litván zsidó családba született a lengyelországi Bialystokban 1859-ben. Mind édesapja, mind apai nagyapja nyelvész és nyelvtanár volt. Kétnyelvű volt, apja oroszul, anyja jiddis nyelven beszélt hozzá. Mivel Białystokban több nemzetiség is élt, Zamenhof korán elsajátította, és folyékonyan beszélte a lengyel és a német nyelvet is. Tanulmányai során magas szinten megtanult héberül, ógörögül, latinul és angolul, valamint egy kicsit franciául. Alacsonyabb szinten ismerte még az olasz, spanyol és a litván nyelveket is.

Białystok kisvárosában Zamenhof korán észrevette, hogy a különböző embercsoportok nem mindig férnek meg jól egymással, és úgy látta, hogy ezek a viszályok és a félreértések a közös nyelv hiányából fakadnak. Ezen tapasztalatok erősen hatottak rá, így már gyerekként is nagy álma volt egy különböző népeket összekötő, közös nyelv, amely véleménye szerint képes lett volna az „emberi család egyesítésére”.

Már gimnáziumi évei alatt kísérletezni kezdett egy mesterséges nyelv kialakításával, később leendő feleségét Klara Silberniket is beavatta a terveibe, aki nemcsak támogatta, de a hozományát is felajánlotta az elképzelései megvalósítására. 1887-ben összeházasodtak, és hamarosan meg is jelent Zamenhof első tankönyve a nemzetközi nyelvről. Zamenhof dr. Esperanto néven publikálta a könyvet (dr. Reménykedő), ez a név végül ráragadt a nyelvre, ezért hívjuk ma is eszperantónak. A könyvet 1000 példányban nyomtatták ki, és neves íróknak, tudósoknak, politikusoknak küldték szét. A siker azonnali és elsöprő volt, de csak külföldön, mivel az oroszországi gyanakvó cári kormányzat a nyelvet és követőit gyakorlatilag száműzetésbe kényszerítette.

A 20. század elején az eszperantó egyre nagyobb mértékben terjedt, 1902 és 1905 között már tizenkét országban adtak ki eszperantó nyelvű újságokat, és alakultak baráti társaságok. 1905-ben világkongresszust is szerveztek Franciaországban, és előtte Párizsban az oktatási miniszter átnyújtotta Zamenhofnak a francia becsületrendet.

Eközben Zamenhof és családja nagyon szűkös anyagi körülmények között élt, Varsó szegénynegyedében praktizált orvosként. Zamenhof az első világháború kitörésében pacifista eszméi halálát látta, a háború jelentősen visszavetette az eszperantó-mozgalmat is. 1917. április 14-én halt meg otthonában. A varsói zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra, április 16-án.

Most csaknem 30 ezer kötetből, folyóiratokból, fényképekből, hanglemezekből álló rotterdami eszperantó gyűjteményt adományozott a rotterdami székhelyű Eszperantó Világszövetség a varsói Nemzeti Könyvtárnak, és ennek nyomán Varsó az egész világból érkező eszperantó-szakértők fő kutatóközpontjává válhat.

A lengyel kormányfőhelyettes a lengyel kulturális örökség részének nevezte Ludwik Zamenhof életművét.