A Saul fiával állítják párhuzamba a kritikusok az auschwitzi haláltábor parancsnokának és családjának mindennapjairól szóló filmet.
Az auschwitzi haláltábor parancsnokának, Rudolf Hössnek és családjának mindennapjairól szóló The Zone of Interest (Érdekvédelmi terület) című film, a brit Jonathan Glazer rendezése győzte meg leginkább a 76. cannes-i fesztiválon a hivatalos program versenyében eddig bemutatott alkotások közül a Le Film Francais című szaklap által megkérdezett kritikusokat.
Az amerikai-brit-lengyel koprodukcióban készült filmet a Screen brit kiadású nemzetközi szaklapnak értékelő külföldi filmes újságírók is élre helyezték, a török Nuri Bilge Ceylan legújabb drámájával (Kuru Otlar Üstüne) és az amerikai Todd Haynes alkotásával (May December) együtt.
Az Érdekvédelmi terület című kétórás dráma – amelyet több külföldi kritika is Nemes Jeles Lászlónak a 2015-ben forgatott, cannes-i nagydíjas és Oscar-díjas Saul fia című filmjével állít párhuzamba – a pénteken elhunyt Martin Amis brit író azonos című, 2014-ben megjelent regénye alapján készült.
A film címe annak a 40 négyzetkilométeres területnek a német megnevezése volt, amely az auschwitzi komplexumot körülzáró kerítés és őrtornyok mellett húzódott. Ebben az elzárt övezetben éltek a haláltábort irányító náci tisztek családjaikkal.
Míg a Saul fia szubjektív szemszögből, a gázkamrákban dolgozó egyik sonderkommandós szemszögéből láttatja a koncentrációs tábort, addig Jonathan Glazer a fal túloldalán élő nácikat filmezi, mégpedig saját szavai szerint „nem szörnyekként, hanem átlagos emberekként”.
A 2013-as A felszín alatt című sci-fi 58 éves brit rendezőjének negyedik filmje egy egyszerű történet a táborparancsnok, Rudolf Höss (Christian Friedel) és felesége, a magát „Auschwitz királynőjének” is nevező Hedvig (Sandra Hüller), valamint négy gyerekük boldog mindennapjaira koncentrálva egy uszodás, kertes házban, amely közvetlenül a haláltábor szomszédságában található.
A család természetközeli idilli életének távolságtartó bemutatását a fal másik oldaláról folyamatosan átszűrődő zajok teszik hátborzongatóvá: a halálkonvojok érkezése, a foglyok kiáltásai, a lövések zajai. A film semmit nem mutat a holokausztból, kivéve a krematóriumok kéményeiből kiáramló füstöt, miközben a gyerekek a megölt zsidók aranyfogaival játszanak, az alkalmazottak pedig az elvett ruháikból válogathatnak maguknak.
„Minden nagyon pontosan ki van számítva azért, hogy minden pillanatban érezzük a szörnyűséges gépezetet” – mondta a rendező Cannes-ban, aki „az érthetetlen megértése” céljából folytatott kétévi kutatómunkát követően arra a következtetésre jutott, hogy a népirtás mögött álló emberek „nagyravágyó, provinciális kispolgári figurák voltak”.
„Szép házra és kertre, egészséges gyerekekre és friss levegőre vágytak. Az a borzalmas, hogy ezek az emberek nem szörnyek, hanem átlagos emberek. Hogyan lehetséges, hogy átlagos emberek ilyet tegyenek?”
– mondta a filmje alapkérdésről a rendező.
A család, de mindenekelőtt a házat és a kertet gondozó katonatiszt-feleség életében az igazi drámát az okozza, hogy Rudolf Hösst 1943-ban áthelyezik. Miután utóda nem bizonyul elég hatékonynak, 1944 májusában Hösst bízzák meg a több százezres magyar zsidóság gyors és üzemszerű kiirtásának végrehajtásával, és így a család megelégedésére az apa visszatérhet az auschwitzi táborparancsnoki pozícióba.
A gondosan megtervezett kispolgári élet és a családi ház kertfala mögötti halálgyárban folyó mészárlás közötti áthidalhatatlan szakadék megértetése a film lényege, ez kelt folyamatosan borzongást a nézőben. Az emberség egyetlen jelét egy lengyel ellenállónőnek a figurája adja, aki éjszakánként ételt dug el a kerítés mentén a táborlakóknak.
A cannes-i fesztivál május 27-ig tart, a díjakat a Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendező által vezetett zsűri az aznap esti záróünnepségen adja át.
