Százhúsz éves a szegedi Új Zsinagóga

Magyarország második, Európa negyedik legnagyobb zsinagógája volt az első, ahol először hangzott el magyarul prédikáció, és itt kísérte először orgonaszó az istentiszteletet.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének korábbi elnöke beszédében úgy fogalmazott, a zsinagógáknak lelkük van, beszélnek hozzánk őseink üzenetét hordozzák. De nemcsak lelkük van, emlékhelyekként, szakrális terekként is szolgálják a közösséget – mondta.

A szegedi új zsinagóga Löw Immánuel rabbi iránymutatásával, Baumhorn Lipót tervei alapján 1903-ban készült el. A monumentális, 48,5 méter magas épület eklektikus, mór-szecessziós stílusú. Kupolája kívülről barokk stílusjegyeket idéz, belül az orgona feletti bordás kiképzés a gótikát, a karzattartó oszlopok a román stílust példázzák.

A gazdagon díszített oltárfal fölötti boltíven a Szeresd felebarátodat mint tenmagadat – és közbeékelve ennek héber megfelelője – idézet olvasható. Löw Immánuel munkássága nyomán annak idején ez volt az első magyar nyelvű felirat zsinagógában. A szegedi Új Zsinagóga volt az első, ahol először hangzott el magyarul prédikáció, és itt kísérte először orgonaszó az istentiszteletet.

Heisler András több zsinagóga rekonstrukciójának folyamatát felidézve hangsúlyozta, meggyőződése, hogy Európa egyik legszebb zsinagógája, a szegedi belül is megfog újulni. Azt, hogy ennek mikor jön el az ideje, nem lehet tudni, erre azonban mind a műemléki koncepcióval, mind a fenntartás, a turisztikai hasznosítás terveivel fel kell készülni – mondta.

Hamarosan elindul Szegeden a XVII. Szegedi Zsidó Kulturális Fesztivál, ahol többek között a zsinagóga felújítását is támogatni lehet a jegyvásárlással.

Ezen kívül számos koncert, tárlatvezetés és könyvbemutató közül lehet válogatni a 2023. június 4. – szeptember 14. között megrendezett programsorozaton.

Még több Kibic

Minden szombaton lesz progresszív reggeli ima Budapesten

2025.03.06.1 óra ago
A Bét Orim Reform Zsidó Hitközség és a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség megállapodása értelmében.

Idén is hatalmas, közös purimi buli a Bálint Házban

2025.03.03.3 nap ago
Az Eszter könyvét olvassák fiúk és lányok, laikusok és rabbik együtt, lendületesen, vetítéssel illusztrálva, hogy mindannyian követni tudjuk.

Hanukarácsony és a vegyes házasságban élők dilemmája

2024.12.25.2 hónap ago
A JTA cikke amerikai példákon mutatja be, hogyan birkóznak a zsidó-keresztény vegyes házasságban élő párok azzal a dilemmával, amit a hanuka és a karácsony egybeesése jelent a számukra. Történeteikből és egy rabbi tanácsából talán a hazai vegyes házasságban élők is inspirációt nyerhetnek.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »