Felújított zsinagógát adtak át Zentán

A zentai kiszsinagóga 1928-ban épült, és a szefárd zsidók imahelye volt.

„Amikor a zsidóságról beszélünk, akkor nem csak zsidókról beszélünk, nemcsak izraelitákról beszélünk, hanem magyarságról is beszélünk, hiszen a zsidó nép története már a korai évszázadokban összefüggött, és szinte egybeforrott a magyarságéval” – magyarázta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára pénteken Zentán, a felújított kiszsinagóga épületének ünnepélyes átadásán.

A felújított kiszsinagóga Zentán (Fotó: MTI/Rosta Tibor

Az államtitkár arra emlékeztetett, hogy a korai középkorban a magyarság története elképzelhetetlen lett volna a zsidók nélkül, de – magyarázata szerint – később, a 18. századtól kezdve egészen a 20. század közepéig is olyan kultúrtörténeti kincset köszönhetett Magyarország az ott élő zsidóknak, hogy anélkül a magyar kultúra sokkal kevesebb lenne. A zsidóság „nemcsak életét és vérét áldozta a Magyarországért a 19. és 20. század háborúiban”, hanem jelentősen hozzájárult Magyarország gazdasági és kulturális fejlődéséhez – húzta alá a politikus.

A zentai úgynevezett kiszsinagóga 1928-ban épült, és a szefárd zsidók imahelye volt. 1944-ig 1500-2000 zsidó élt a városban, a II. világháborús deportálások után viszont csak néhány százan tértek vissza. Potápi Árpád János arra is rámutatott, hogy a tragédia német parancsra történt, de a magyar közigazgatás hajtotta végre, amiért az utóbbi harminc évben a magyarok már többször is bocsánatot kértek, és azt a zsidóság el is fogadta.

Mint mondta, a magyar kormány minden megtesz az antiszemitizmus visszaszorítása érdekében, Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, és szeretnék, hogy a felnövekvő generációk minél többet tudjanak a zsidóság történetéről és kultúrájáról, de a holokausztról is, „hiszen ami 1944-ben történt, az nem csak a zsidókkal történt meg, hanem velünk magyarokkal és szerbekkel is, illetve az együtt élő népekkel”.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ezért Magyarország kormánya a zsidó kulturális hagyatékot is ápolni és felújítani szeretné, de nem csak Magyarországon, hanem szerte a Kárpát-medencében. Ennek a szándéknak megfelelően újították fel korábban a szabadkai zsinagógát is. A zentai zsinagógának ma már inkább kulturális rendeltetése van, de arra is lehetőséget kínál, hogy felekezeti célokat is ellásson – hangsúlyozta.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár leszögezte, hogy a magyar kormány számára „mindenki, aki magyarnak vallja magát, aki magyarnak érzi magát, az fontos, és nem mondunk le róla”. Hozzátette, a magyar kormány azt is fontosnak tartja, hogy támogatást nyújtson a magyarokkal együtt élő nemzetiségeknek, illetve azoknak a közösségeknek, amelyek a magyar nemzet kultúrájához hozzátartoznak.

A zentai zsinagóga felújítása a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a támogatásával valósult meg.

Kapcsolódó cikkek

Elfeledett vagy még sosem hallott zeneművekkel zár a holokauszt-tárlat a Magyar Nemzeti Galériában

2024.10.11.2 nap ago
Az Így történt. A holokauszt emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállítás záróeseményén Farkas Zsófia kurátor tart tárlatvezetést, közreműködik Bársony Péter Liszt Ferenc-díjas brácsaművész.

Nagyapámnak énekelek – Koncert Ádám Ottó emlékére

2024.10.09.4 nap ago
Ádám Eszter operaénekes rendez emlékkoncertet nagyapja, Ádám Ottó Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, színigazgató, tanár, érdemes és kiváló művész tiszteletére.

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.1 hét ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »