Miután megteltek a híradások azzal, hogy az ortodoxiát benyelte a Chabad, fel kell tennünk a kérdést, hogy hogyan juthattunk idáig?
Milyen tanulságot vonhatunk le a történtekből? Mi a lecke a jövőre nézve?
A legtöbb elemzés megelégszik annyival, hogy eleve gyenge lábakon állt, a háború óta nem tudott igazán talpra állni, és ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepő, hogy nem tudott ellenállni egy kicsit is szervezettebb támadásnak.
De ez egyáltalán nem a teljes kép.
Nem akarok nagyon messze menni a történelmi távlatokba, de hála a múlt hűséges krónikásainak, bőségesen találunk beszámolókat arról, hogy nem is olyan régen milyen erős ortodox közösség élt és működött ezen a helyen. Az ő örökségük nem múlt el nyomtalanul a háború és rendszerváltás után sem.
1956 volt a magyar zsidó ortodox történelem nagy éve. Ekkor majdnem mindenki elhagyta az országot, amikor a határok egy rövid időre nyitva voltak*.
*(Ezt az információt elsőkézből tudom, mert hosszú évekig minden nap, reggel és este, amikor a Kazinczyba jártam imádkozni, a visszalátogató turisták mind-mind erről számoltak be.)
Az a sok, vallásos fiatal
A rendszerváltás után pedig jött a nagy ébredés. Európa egyik legnagyobb számú és legjelentősebb múltú közösségének ez volt a fénykora.
A Wesselényi.
Másnéven Maszoret Avot ill. Amerikai Alapítványi Iskola, melynek iskolai része 1990 és 2022 között működött a Wesselényi utca 44. szám alatt. Sajnos az iskola nemrégiben 9 tanulóval megszüntette működését. Első évfolyamai azonban 400-500 fővel, és igen komoly oktatási és vallási színvonallal indultak.
A zsidó közösség jövője az oktatás. Egyike azon kulcspontoknak, ahonnan az építkezés garantálható. Nem véletlen, hogy a magyar ortodox közösséget helyreállítani szándékozó, jómodú, külföldi mecénások adományainak ez volt az egyik első számú célpontja.
És sikeres volt! Nagy számban végeztek vallásos, tehetséges fiatal diákok, akik autentikus, hagyományos családot alapítottak.
Hol vannak ők most?
Izraelben, Amerikában, Angliában, Franciaországban – a világ legkülönbözőbb helyein, ahol komoly vallásos közösség él. Megtalálták a helyüket és beilleszkedtek. Ezáltal az iskola teljesítette a „küldetését” (vagy inkább „kiküldését”?!):
kimenekítette Magyarországról, a „süllyedő hajóról” azokat a lelkeket, akiket még ki lehetett.
A közösség semmihez sem fogható élménye.
Legalábbis ez lehetett az akkori vezetők narratívája. De mi ezzel a gond?
Magyarországon, Budapesten a közvélemény kutatások szerint kb. 80 ezer zsidó él. Jelentős részük nem vallásos, de nem is volt soha lehetősége ősei vallását közelebbről megismerni.
Persze, ma már aki akarja, igen könnyen megismerheti a vallást, hiszen számos könyv áll a rendelkezésére, az internet tele van ingyenes anyagokkal, és valószínűleg a helyi rabbi is nagyon szívesen válaszol bármilyen érdeklődő kérdésre.
Aki azt gondolja, hogy mindez elegendő, az semmilyen gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezik e téren.
Hiszen teljes képtelenség összehasonlítani a könyvet, a YouTube-videót, de még a rabbi lelkes tanítását is a komplett, élő és működő, Tórát értő közösség semmihez nem fogható varázsával, atmoszférájával.
Ez az a közösségi létélmény, amitől a döntéshozók rövidlátása megfosztotta a több tízezer magyar zsidót.
Az erős emberek, a potenciális példaképek „elzavarása” ártalmas stratégiai hiba. Ami mögött alapvető gondolkodásmódbeli zavarok sejlenek fel.
A teljes cikk itt olvasható:
Ortodoxia és iskola: a vég kezdete – Orti.hu
„Hogyan ül magányosan a város, melyben nép sokasága volt? Olyan lett, mint egy özvegyasszony. Nagy volt a népek között, előkelő, az államok között – és most vazallussá lett.” (Jeremiás siralmai 1:1) Miután megteltek a híradások…
