Először egy kísérleti rendszer épül az ultraortodox Bné Brak városban, ahol így olyan áram fog kerülni a fogyasztókhoz, amelyet nem szombaton állítottak elő.
Az izraeli kormány elfogadta az ultraortodox vallásos pártok követelésére a „kóser” áram kialakításának tervét. A 120 millió sékelből (több mint tizenegy milliárd forintból) létrejövő áramtároló beruházás biztosítani fogja, hogy olyan „kóser” áramot fogyasszanak az erre igényt tartó ultraortodox városokban, lakónegyedekben, amelyet nem szombaton, hanem a hét más napjain termeltek a zsidó dolgozók, és ezzel nem sértik meg a szombati munkavégzés tilalmát.
Az izraeli kormány vasárnapi ülésén ennek érdekében elfogadta az első, elektromosságot tároló kísérleti rendszer felépítését az ultraortodox Bné Brak városban, amelynek költségeit bírálói szerint a teljes lakosság állja, azok is, akik nem igényelnek a vallási előírások szigorú betartása érdekében „kóser” áramot.
A zsidó vallás szabályait betartó izraeliek általában nem működtetnek szombaton elektromos készülékeket, mert azok ki- és bekapcsolása munkavégzésnek számít, és ezért tilos. Ugyanakkor passzívan ők is fogyasztanak szombaton áramot, általában kapcsolók helyett automatikus időzítők előre beállításával.
Az Izraelben élő ultraortodox, vagyis haredi politikusok és rabbik már régóta szorgalmazták energiatároló létesítmények létrehozását, hogy ezekkel megakadályozzák a vallási törvények megsértését, ne használjanak olyan áramot, amelyet zsidók termeltek a szent pihenőnapon.
Az utóbbi években több ultraortodox városrészben generátorokat működtettek szombaton, de ez a módszer nem biztonságos, és lényegesen többe kerül, mint az elektromos művek megtermelte áram.
Avigdor Liberman, az ellenzékben lévő jobboldali Izrael a Hazánk párt elnöke tiltakozott a haredi politikusok szerinte vallási kényszert jelentő követelése ellen, és arra figyelmeztetett, hogy a kóser villamos energia országos kiterjesztése legalább 90 milliárd sékelbe (több mint 8300 milliárd forintba) kerülne, amit a teljes lakosság fizetne meg.
„Mindannyiunk számára világos, hogy ugyanaz a középosztály finanszírozza ezt, mint akik az izraeli hadseregben szolgálnak, akik tartalékos katonai szolgálatot látnak el, akik dolgoznak és adót fizetnek”
– írta a Twitteren Liberman.
„A kísérlet költségeit nem a fogyasztók fogják állni”
– ígérte válaszul Jiszrael Katz nemzeti infrastruktúra-, energia- és vízügyi miniszter Twitter-fiókjában. Katz azt mondta, hogy az energiatároló nyereséges lesz és megtérül. Tervei szerint az izraeli villamos energia közel felét előállító, állami tulajdonban lévő helyi elektromos művek három éven belül eladja majd a tárolót a magánszektornak, ezzel szerinte tovább növelve a beruházás hasznát.