A mátészalkai zsinagógába is ellátogatott az amerikai nagykövet a magyar-ukrán határon tett látogatása során

David Pressman a zsidó közösség képviselőivel is találkozott.

David Pressman amerikai nagykövet május 3-án egy kétnapos, a biztonságot középpontba helyező út részeként Magyarország Ukrajnával határos, északkeleti határvidékére utazott, olvasható a nagykövetség honlapján megjelent beszámolóban.

A nagykövet útja során Mátészalkára is ellátogatott, ahol a Telex tudósítása szerint a Tony Curtisről elnevezett kávéházban találkozott a zsidó közösség, köztük a Mazsike képviselőivel. Pressman ezt követően megtekintette a város történelmi zsinagógáját.

 

„Mátészalka lakói alig néhány méterre élnek a magyar-ukrán határtól. Nagyon érdekes volt hallani a véleményüket Magyarország és Ukrajna kapcsolatáról, miközben az orosz háború továbbra is életeket és megélhetéseket semmisít meg, és élmény volt meglátogatni a közösség gyönyörű, történelmi zsinagógáját”

– osztották meg David Pressman szavait az amerikai nagykövetség Facebook-oldalán.

A Telex szerint az amerikai nagykövet itt tudta meg az egyik vendéglátótól, hogy Mátészalkán élt az első amerikai nagyjátékfilmet készítő Zukor Adolph (később Adolf Zukor) is, így a város „Hollywood bölcsője” is.

Kapcsolódó cikkek

Mit jelent a cionizmus és hogyan jelenik meg a Somer mindennapjaiban?

2024.10.11.1 nap ago
A Hasomer Hacair Ifjúsági mozgalom októberi-novemberi programajánlója.

Meghalt Lily Ebert

2024.10.09.3 nap ago
A magyar származású holokauszt-túlélő TikTok-sztár az életét a vészkorszakkal kapcsolatos felvilágosító munkának szentelte.

Budapest 1944: halálmenet, munkaszolgálat, deportálás

2024.10.08.4 nap ago
Neves szakértők részvételével rendez tudományos tanácskozást a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Mazsihisz-székház Goldmark-termében október 14-én, hétfőn 14 órától.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »