Immáron 16 éve járnak hórázni a JCC Budapest – Bálint Házba fogyatékkal élő fiatalok, egyszerűen csak azért, hogy jól érezzék magukat. Riport.
Kitörő örömmel üdvözlik Berényi Pétert, Pepét a Csupaszív csoport tagjai, akik éppen befejezték a kézműves foglalkozást, és már izgatottan várják, hogy elkezdődjön a rendszeres hétfő délutáni program központi része. Egyesek Pepe nyakába borulnak, mások lazán lepacsiznak vele, egy-két srác az asztalon maradt rajzokat, kifestőket, gyurmából készült szívecskéket rendezgeti el a számára megfelelőnek tartott módon. A tánc kezdetére az utolsó tagok is befutnak, a kedvemért még gyorsan összeáll a csapat egy közös fotóra, majd felharsan a hangszórókból az izraeli táncházak elmaradhatatlan Od lo ahavti daj című slágere. A dal címe magyarul annyit tesz: Még nem szerettem eleget, ami a Csupaszívek esetében új értelmet nyer.
A Bálint Ház nagytermében vidáman hórázó srácokat elnézve, első látásra akár egy hétköznapi táncházban is lehetnénk. A Csupaszívet azonban az teszi különlegessé, hogy ide, immáron 16 éve, fogyatékkal élő, leginkább Down-szindrómás és autista fiatalok járnak, egyszerűen azért, hogy jól érezzék magukat.
Maga a program valamikor 2006 környékén indult el a Bálint Házban, az előzmények viszont valamivel korábbra, egészen a Szarvasi Zsidó Ifjúsági Táborig vezetnek vissza. Amikor megkérték az akkor még csak 14 éves Pepét, hogy szervezzen közösségi programot a táborban nyaraló fogyatékkal élő fiatalok számára. Ez ennyi idősen persze nem volt egy egyszerű feladat, de sikerült megbirkózni vele. „Nem volt még azelőtt ilyen élményem, hogy ennyire fantasztikus gyerekekkel foglalkozzak” – emlékszik vissza Berényi Péter, aki ma már a Bálint Ház operatív igazgatójaként tevékenykedik.
Csató Zsuzsa, akinek Bori lánya a Csupaszív tagja már a program indulása óta, kísérte el a gyerekeket Szarvasra, és ő állt elő később azzal az ötlettel, hogy jó volna, ha nem csak nyaranta lennének ilyen jellegű foglalkozások. Azóta táncolnak együtt minden hétfőn, a társaság nagy része mondhatni, itt nőtt fel. Jelenleg nagyjából 40 főből áll a csapat, amelynek azért lett Csupaszív a neve, mert annyira sok a szeretet bennük.
„Úgy működünk, mint egy nagy család” – mondja Pepe, amikor arról mesél, hogy az újonnan érkezőket mindig örömmel fogadják, mintha mindig is odajártak volna, mintha ők is családtagok lennének. Aki párszor eljön, az itt is ragad, mert annyira jó a hangulat és a közösség. Megünneplik a születésnapokat, a zsidó ünnepeken pedig az ünnephez kapcsolódó kézműves foglalkozást tartanak. Év végén van egy „vizsga”, amit mindig nagyon várnak a srácok, és amin eltáncolják az összes táncot, szmájlikat kapnak jegyek gyanánt, és mindenki apróbb ajándékokkal és boldogan távozik.
A Csupaszívek projektet nem hirdetik, szájról szájra terjed, a szülők és a gyerekek adják át az információt, egymásnak ajánlva a programot. Amikor néhány évvel ezelőtt az egyik nagyobb portál cikket közölt róluk, akkor többen is becsatlakoztak a programba, amely hosszú éveken át csak a táncból állt. Mivel azonban néhányan már jóval a kezdés előtt megérkeztek, ahelyett, hogy unatkozva várjanak, a Bálint Házban pár éve kézműves foglalkozásokat kezdtek el tartani a számukra.
A cél az volt, hogy hasznosan tudják eltölteni a tánc előtti időt, és addig is jól érezzék magukat. Ezeket a foglalkozásokat korábban Paszternák-Szendy Barbara, a Bálint Ház gyerekprogram-szervező munkatársa tartotta, most Halász Judit segítségével készülnek a rajzok, kifestők és a könnyed gyurmából gyártott formák.
Miközben a nagyteremben egymást váltják a különféle hóra és sortáncok, valamint a táncok közötti nagy ölelések, az alagsorban lévő tornateremben néhány szülő az egyébként természetgyógyászként tevékenykedő Halász Judit vezetésével a talpmasszázs rejtelmeit sajátítja el éppen. Judit a kézműves foglalkozások alatt lett figyelmes arra, hogy a szülők csak ott ücsörögnek, és felajánlotta nekik a lehetőséget, hogy akár hasznosan is eltölthetik az időt, amíg várakoznak.
A Csupaszívek program szívét-lelkét, Judithoz hasonlóan az önkéntesek adják. Minden alkalommal öt-hat önkéntes segíti a programot. Köztük van a 70-es éveiben járó Józsi, aki most is fáradhatatlanul rója a köröket a legpörgősebb táncoknál is, valamint a Sinsin (snat serut) program két Izraelből érkezett résztvevője, Maja és Jael, akik a katonaság előtt töltenek el egy évet önkénteskedéssel Magyarországon. Ők már felkészülve érkeztek ide, tudták, hogy a Csupaszíveknél is segédkezni fognak, ami nem okozott számukra problémát, mert már Izraelben is foglalkoztak fogyatékkal élőkkel. Ráadásul, mint mondják, itt nyelvi nehézségeik sincsenek, hiszen a tánc maga egy olyan nemzetközi nyelv, amit mindenki megért.
A Csupszaszívet nem volt egyszerű megvalósítani abból a szempontból, hogy a Bálint Ház munkatársainak nem volt szakmai tapasztalata a fogyatékkal élőkkel való foglalkozásban. Berényi Péter, Paszternák-Szendy Barbara és az önkéntesek is menet közben ismerték meg ennek a nem mindennapi tevékenységnek a nehézségeit és az abban rejlő örömöket egyaránt. Meg kellett tanulniuk például, hogy ha változtatnak egy táncon, azt némelyik résztvevő nehezebben tudja elviselni. Ugyanakkor azt is láthatták, hogyan fejlődik a csapat egyik-másik tagja, akik a kezdeti időkben visszahúzódók voltak, nehezen kommunikáltak, ma már kiállnak a többiek elé táncokat tanítani.
A Bálint Házban arra is megpróbálnak hangsúlyt fektetni, hogy a fiatalabbakat is bevonják a programba, szerintük ugyanis úgy lehet a legjobban megváltoztatni a fiatalok hozzáállását a fogyatékkal élő emberekhez, hogy eljönnek ide. Eleinte nem könnyű, de egy idő után megszokottá válik, mondja Berényi Péter. Korábban a Scheiber Sándor Iskolából járt ide egy alsós osztály minden második héten az osztályfőnök kezdeményezésére. Együtt kézműveskedtek és táncoltak a Csupaszívekkel, ez nagyon jól működött és nagyon szerették, meséli Paszternák-Szendy Barbara, sajnos azonban a Covid véget vetett ennek.
A koronavírus-járvány idején a tánc online azért folytatódott, fontos volt mindenkinek, hogy a Covid alatt legalább Zoomon tudtak találkozni, beszélgetni. Volt, hogy egy-egy online alkalom után Barbara még egy órát a platformon maradt csevegni néhány résztvevővel, annyira hiányzott nekik az aktív részvétel és a személyes találkozás. Amikor pedig már lehetett, mindenki rögtök visszatért a Bálint Házba, mert nagyon igényelték az együttlétet. Pepe és Barbara hangsúlyozzák: kevés hasonló ingyenes lehetőség, foglalkozás van a fogyatékkal élők számára a városban, ahová el tudnak menni, és szeretik is csinálni.
A Kibicnek nyilatkozó szülők is hasonlóan látják. Állításuk szerint a srácok szeretnek a Csupaszívekhez járni, már csak azért is, mert itt nem nézik ki őket, mint más helyeken. A Bálint Házban otthon érzik magukat, minden itt dolgozót ismernek, mindenkit név szerint üdvözölnek.
Így van ez a foglalkozás végén is, egy nagy közös kézfogással zárul az esemény, páran még egy bónusz táncot kérnek, amit természetesen meg is kapnak Pepétől. Majd kipirosodott, boldog arccal szedelőzködnek, és indulnak haza ki-ki a szüleivel vagy csoportosan. Ami biztos: a következő héten újra eljönnek majd táncolni.
„Mi többet kapunk, mint amennyit adunk, az a lelkesedés, az öröm. Így induljon mindenkinek a hete, azt kívánom. Ilyen pozitívan. Ez arról szól, hogy másokon segítsünk, ez a Bálint Ház missziójának fontos részét képezi. Ezért is aktívak vagyunk más témákban is, például az ukrán menekült ügy, LMBTQ, hajléktalanság” – magyarázza Berényi Péter miként kapcsolódik a Csupaszív projekt a judaizmus tikkun olam (a világ megjavítása) fogalmához, hozzátéve:
„Itt rögtön látszik annak az eredménye, amit csinálunk. Az a mosoly, és azok az üzenetek, amiket kapunk, hogy mennyire várják már a következő hétfőt, ez nagyon motivál és megerősít minket. Ezért is csináljuk már 16 éve.”
