Aki nem késte le az auschwitzi gyorsot – Királyhegyi Pál a Gólem Színházba költözik

Májustól a Gólemben látható Szabó Zoltán Első kétszáz évem című monodrámája, a XX.századdal együtt született író és humorista, Királyhegyi Pál nem mindennapi életét bemutató előadás.

„Királyhegyi zsenialitása nem a pergő viccek sokasága, hanem az, hogy az igazán szívszorító helyzetekben is képes kacagni a saját nyomorán. Ő a bizonyíték arra a közhelyre, hogy a humor valóban orvosság. (…) Számára a humor talán valamiféle terápia is volt egyben. Remek író, aki így dolgozta fel mindazt a szörnyűséget, ami történt vele”

– mondta az előadás ötletgazdája és egyszemélyben a történet megformálója, Szabó Zoltán. Hozzáteszi: leginkább életszeretet, humort és öniróniát lehet tanulni Királyhegyitől, továbbá azt a képességet, hogy az ember a legnyomorultabb helyzetben is ember maradjon.

Fotó: Gólem Színház

Az Első kétszáz évem ősbemutatója 2018-ban a Jurányi Házban volt, idén májustól pedig a Gólem Színházban kerül repertoárra. Az előadásban Szabó Zoltán látható, rendezője Bánki Gergely.

„Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes”

– ez a mondás állítólag Királyhegyi Páltól származik, és egyfajta ars poeticának is tekinthető. Királyhegyi 1900-ban született és 1981-ben halt meg, lényegében részt vett a XX. század teljes őrületében. 19 évesen Horthy elől nyugatra menekült, dolgozott tengerparti hordárként Olaszországban, később Amerikában volt pincér, liftes fiú, nyúlbőrgyári munkás, banki alkalmazott, újságíró és tán még hajléktalan is. Statisztált, majd forgatókönyveket írt Hollywoodban. Később megfordult Angliában, ahol a Daily Telegraphnál dolgozott, és ahogy önironikusan fogalmazott:

„1944-ben repültem hazafelé, sürgős volt az utam, nehogy lekéssem az auschwitzi gyorsot.”

Nem késte le, de a lágert végül túlélte, 1945-ben térhetett haza, attól kezdve humoristaként élt.

Az előadás színlapja ezen a linken elérhető.

Még több Kibic

Egy szippantás a jóból senkinek sem árt – Különleges purimi moziélmény a Bálint Házban

2025.03.06.5 óra ago
A szórakoztató izraeli filmhez járó ingyenes ZsiFi popcornt sem érdemes kihagyni!

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.1 nap ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

2025.03.03.3 nap ago
Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »