Mindannyiunknak tisztelnünk kell a temetőket, nem szabad viták színterévé tenni azokat, legalább egy szent napra” – írta közleményében Izrael 23. vezérkari főnöke a hétfő este kezdődő és kedd este véget érő Emlékezés napja előtt.
Halevi szerint a politikai vitákat távol kell tartani a katonai temetőktől, hogy a gyászoló családok magányosan gyászolhassanak.
“Az emléknap mély kapcsolatot teremt a személyes és a nemzeti között. Idén, éppen a feszültségek árnyékában a személyes emlékezésre kell koncentrálnunk, annak emberi erejébe kell burkolóznunk. Az emlékezés parancsa egységre kötelez bennünket, hogy arra összpontosítsunk, ami összeköt” – írta.
Halevi azért szólalt meg az Emlékezés napja előtt, mert több temetőben tiltakozásra számítanak a megemlékezések idején a miniszterek beszédei alatt, különösen olyan helyeken, ahol a hadseregbe vallási vagy más okból be nem vonult politikusok készülnek megemlékezni az elesettekről.
A helyi médiában több gyászoló család bejelentette, hogy az emléknap előtti napokban látogatják meg szeretteik sírját, hogy ezzel elkerüljék a kormány képviselőt. A katonák érdekvédelmével és támogatásával foglalkozó Jad Labanim nevű civil szervezet elnöke, Eli Ben-Sem azt mondta, elesett katonák családjainak ezrei követelték, hogy a politikusok ne vegyenek részt, és ne szólaljanak fel a katonai temetőkben tartott emléknapi szertartásokon.
Ben-Sem arra figyelmeztetett, hogy a katonai temetőkben szóbeli, sőt tettleges összetűzések is kitörhetnek, ha a kormány tagjai, főként a hadseregben soha nem szolgált miniszterek részt vesznek az Emlékezés napjának rendezvényein.
Itamár Bengvir nemzetbiztonsági miniszter, akit szélsőségesen rasszista és arabellenes nézetei és tevékenységei miatt nem soroztak be, a tervek szerint Beér-Seván mond beszédet. Több ottani gyászoló család bejelentette, hogy szavai alatt az izraeli himnuszt fogják énekelni.
A vezérkari főnök mellett Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Joáv Galant védelmi miniszter, valamint az ellenzéki Jaír Lapid és Beni Ganz is arra kérte az izraelieket, tegyék félre egy napra a mély politikai megosztottságot. Erre szólított fel a kormány igazságügyi rendszert átalakító lépései ellen tiltakozó, a tartalékos katonákat képviselő csoportja is.
Idén az évente megrendezett Emlékezés napja hétfőn este kezdődik, amikor egy percre megszólalnak a szirénák, és megáll az élet az országban annak a 24 213 embernek az emlékére, akik 1860 óta, Izrael állam megalapítására tett erőfeszítésekben vagy az ország védelmében, illetve terrorakciók nyomán vesztették életüket.
Kedden délelőtt ismét megszólalnak két percre a szirénák, és emlékünnepségeket tartanak Izrael ötvenkét katonai temetőjében.