Oscar Schindler és Raoul Wallenberg neve világszerte ismert, nem így Zakinthosz püspöke és polgármestere, akik közel 300 embert, a sziget teljes zsidó közösségét mentették meg a deportálástól.
A görögországi holokauszt történetéről keveset hallani, pedig a görögországi zsidó közösség példátlan pusztítást szenvedett el a világháború alatt.
A görögországi zsidóság több mint 80 százaléka veszett oda a holokausztban, ami egész Európában a legmagasabb arány volt, csupán 8-10 ezren élték túl a holokausztot. A háborút követően sokan Izraelbe vagy az Egyesült Államokba emigráltak, így tovább csökkent a görögországi zsidóság létszáma, most körülbelül 5500 zsidó él Görögországban.
A borzalmas népirtás részeként a németek Zakinthosz szigetén is elkezdték megtervezni a helyi zsidóság deportálását. 1944-ben arra akarták kényszeríteni Loukas Karrert, Zakinthosz polgármesterét, hogy írja össze a szigeten élő zsidókat. A listát Dimitriosz Hriszosztomosz, Zakinthosz püspöke adta át a megszállóknak, de mindössze két név volt rajta: az övé és a polgármesteré, írja a telex.hu.
A feljegyzések szerint azt mondta a németeknek:
„Itt vannak a ti zsidóitok. Ha úgy döntötök, deportáljátok a zakinthoszi zsidókat, akkor engem is el kell vigyetek, osztozni fogok a sorsukban.”
A püspök és a polgármester ellenállása önmagában még nem lett volna elég a zsidók megmeneküléséhez. A lakosság tudtával és segítségével a hegyvidéki falvakban bújtatták el őket, és hollétüket sikerült végig eltitkolni a nácik elől. Ennek köszönhetően mind a 275 zakinthoszi zsidó biztonságban vészelte át a világháború hátralévő részét.
Állítólag a püspök magával Adolf Hitlerrel is kapcsolatban volt, és könyörgött neki, hogy kíméljék meg a zakinthoszi zsidók életét, de egy földrengésben megsemmisült az erre vonatkozó összes bizonyíték. Dimitriosz Hriszosztomosz később úgy nyilatkozott, hogy Damaszkinosz athéni főpüspök példáját akarta követni, aki úgy fogalmazta meg küldetését: „Felvettem a keresztemet. Beszéltem az Úrral, és úgy döntöttem, hogy annyi zsidó lelket mentek meg, amennyit csak lehetséges.”