A Testnevelési Egyetemen állítják fel Hajós Alfréd első magyarországi köztéri szobrát

Az erről szóló megállapodás éppen azon a napon született meg, amelyen 127 évvel ezelőtt Hajós megszerezte a magyar olimpiai mozgalom első és második aranyérmét.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike), a Testnevelési Egyetemért Alapítvány és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2023. április 11-én megállapodtak arról, hogy Hajós Alfréd első magyarországi köztéri szobrát a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem területén állítják fel, áll a Mazsike által kiadott közleményben.

A magyar delfin aranya című alkotás makettje (Fotó: Mazsike / Facebook)

A Mazsike által 2017-ben kezdeményezett pályázaton nyertes Nagy Attila A magyar delfin aranya című alkotásának elhelyezéséről az érintett szakmai és társadalmi szervezetek részvételével éppen azon a napon született megállapodás, amikor 1896. április 11-én, Athénban, az első újkori olimpián Hajós Alfréd megszerezte a magyar olimpiai mozgalom első és második győzelmét.

Az esemény 127. évfordulóján a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kertjében szervezett bejárást követően az együttműködő partnerek kijelentették, mindent elkövetnek, hogy a magyar olimpiai mozgalom, az úszó sport, a labdarúgás és az építészet kiemelkedő alakjának szobrát még 2023-ban, méltó helyen felavassák.

Az eredeti tervek szerint a szobrot a Margitszigeten található, Hajós Alfrédról elnevezett és általa tervezett Nemzeti Sportuszoda közelében helyezték volna el.

Hajós Alfréd

Az 1878-ban, Guttmann Arnold néven, szegény zsidó családban született Hajós Alfréd 1896-ban Athénban, az első újkori olimpiai játékokon nyerte Magyarország első aranyérmét 100 méteres gyorsúszásban. Ezt követően az 1200 méteres távon is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Hajós Alfréd polihisztor volt: válogatott labdarúgóként, építészmérnökként, újságíróként is tevékenykedett. A Nemzeti Sportuszodán kívül ő tervezte a debreceni Aranybika Szállót, az újpesti labdarúgó stadiont a Megyeri úton, illetve a holokauszt mártírjainak emlékművét a Kozma utcai zsidó temetőben.

A zsidó Hajós Alfréd szerezte meg a magyar sport első olimpiai érmeit

Még több Kibic

A Lefkovicsék gyászolnak is díjat kapott a 44. Magyar Filmszemlén

2025.02.10.1 nap ago
13 év után a Corvin mozi adott otthont az eseménynek.

Mától a hazai mozikban a zsidó kisfiút rejtegető magyar varrónő története

2025.02.06.6 nap ago
A Borbély Alexandra főszereplésével készült Emma és a halálfejes lepke című film a szlovák történelem több traumatikus epizódját is feltárja, amelyeket a társadalom még mindig nem dolgozott fel megnyugtatóan.

Jubileumi vetítéssel ünnepelték A napfény íze című film bemutatásának 25. évfordulóját

2025.02.05.7 nap ago
A Torontóban rendezett vetítés teljes bevételét a Torontói Holokauszt Múzeum és a Stand With Us szervezet tevékenységének támogatására ajánlották fel.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »