
Bródy János 77 éves lett
Bródy János a magyar kultúra egyik emblematikus alakja, akinek a művészetében tükröződik az elmúlt fél évszázad történelmének minden jelentős fordulata. Április 5-én lett 77 éves.
1964-ben, az érettségi után került az Illés-együttesbe, ahol Szörényi Leventével számos olyan dal szerzője lett, melyek megjelenését sokan origónak tekintik a magyar rock történetében.
Az Illés repertoárjának kialakításával a szövegíró és gyakran dalszerző Bródy János a magyar rockzene ikonikus alakjává vált. A dalszövegek forradalmi újítója és a mára már legendává vált zenekar szellemi irányítója sokak számára jelentett iránytűt az akkori társadalom útvesztőiben, és személy szerint is példát mutatott az emberi jogok szabad és bátor képviseletével.
1974-ben hozták létre a Fonográfot, mely már több volt, mint egy zenekar, hiszen valóságos művészeti alkotóműhelyként működött. Itt készültek Koncz Zsuzsa és Halász Judit lemezei is, melyeknek értelmi szerzője elsősorban Bródy János volt. Szövegeit ebben az időben még erősebben cenzúrázták, mint korábban, de ő mindig megtalálta a lehetőségét annak, hogy dalaiban a hivatalos szólamoktól eltérő gondolatokat és érzelmeket közvetítsen. A Fonográf-korszakban jöttek létre a későbbiekben olyan jelentős sikereket hozó első színpadi művek is, mint a Kőműves Kelemen és az István, a király.
Bródy János önálló előadói pályafutása a hetvenes évek végén a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon kezdődött. Az Illés- és a Fonográf zenekarban eltöltött évek után egyre inkább olyan dalai születtek, melyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy ironikus intellektualizmusa szinte megkövetelte, hogy szerzőjük maga álljon velük közönség elé.
A zenekarok feloszlottak, átalakultak, de Bródy János folyamatosan képes volt önmagát adni és gitárral a kezében, mint a hétköznapok krónikása járta az országot.
Bródy János elsősorban dalszerzőnek tartja magát. Dalait sokan sokféle formában feldolgozták; Koncz Zsuzsa és Halász Judit mellett írt dalokat Zoránnak, Somló Tamásnak, Gerendás Péternek, Komár Lászlónak is, és egy időben Várszegi Gábor nevében az Omega szövegeit is ő írta.
Bródy János – Mit tehetnék érted
Bródy János – Mit tehetnék érted
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
