Frölich Róbert országos főrabbi antirasszista-díjat kapott

Mácsai Pál, Gábor György és a Kirúgott Tanárok Közössége is ott van az idei 12 díjazott között.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöksége által 2000 februárjában alapított elismerés a társadalmi élet különböző területén tevékenykedő bármely magánszemélynek, szervezetnek odaítélhető, aki „munkásságával, véleményformáló kiállásával, személyes példamutatásával fellép a rasszizmus, az antiszemitizmus, és a kirekesztés bármely formája ellen.”

2023-ban is nagyon széles szakmai palettán mozgott a díjazottak köre: színművész, polgármester, irodalomtörténész, maszkmester, sőt még villanyszerelő is átvehette az elismerést.

Alább a díjazottak teljes listája: 

Arató András dr. újságíró, a Klubrádió igazgatótanácsának elnöke
Farkas József György újságíró
Frölich Róbert dr. a Dohány utcai zsinagóga főrabbija
Gábor György dr. filozófus
Gáti György fotográfus
Kirúgott Tanárok Közössége
Losó Györgyné a Romák Felzárkózásáért Egyesület elnöke
Mácsai Pál színész, rendező, az Örkény Színház igazgatója
Millei Ilona újságíró
Nagy Bandó András humorista, előadóművész
Őrsi Gergely Budapest II. kerülete polgármestere
Pomogáts Béla irodalomtörténész
Sommer Katalin maszkmester
Stikel János a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetségének elnöke
Surányi György dr. közgazdász, a Corvinus Egyetem és a CEU tanára
Szentgyörgyi László villanyszerelő

Még több Kibic

Judaikákat készíthetünk a Zsidó Múzeum munkatársaival a Múzeumok Majálisán

2025.05.23.2 óra ago
Az eseményen örömmel válaszolnak a zsidósággal, a zsidó történelemmel, kultúrával, hagyományokkal kapcsolatos kérdésekre is.

Josef Mengele eltűnése – Emlékeznünk kell arra, hogy az emberiség mire képes

2025.05.23.8 óra ago
Josef Mengele náci orvosról készített filmet Kirill Szerebrennyikov orosz filmrendező magyar színészek részvételével. Az alkotást a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programjában mutatták be.

Törőcsik Franciska is fellép az Emema jótékonysági koncertjén

2025.05.21.2 nap ago
Az Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány célja a holokausztra történő emlékezés és emlékeztetés, a fiataloknak a múlt eseményein alapuló toleranciára nevelése, oktatás, ismeretterjesztés általános és középiskolákban, valamint különböző oktatási intézményekben.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »