Önkéntesek munkájának és az adományi támogatásnak köszönhetően idén tél végére helyreállították Ipolyságban a kohanita kaput, amelyet még 2022-ben fedeztek fel a zsidó temető rendbetételekor.
A kohénok nem léphettek be a temető területére sem, ezért építettek számos zsidó temetőben külön kaput kis beugró erkéllyel.
„A temetések, megemlékezések szertartásait ennek a kapunak köszönhetően mégis figyelemmel kísérhették. Az itt látható kohanita erkélyt az ő részükre alakították ki, ez a sírkerten kívüli területnek számított, ugyanakkor rálátást engedett az egész temetőre” – magyarázta a Kapusta Krisztina, a felújítás kezdeményezője.
Hozzátette: az ipolysági zsidóság tagjait elhurcolták, többségüket meggyilkolták. A túlélők nagy része elhagyta a várost a holokauszt utáni években. A kohanita bejárat funkcióját vesztette, a természet lassan visszahódította – húzta alá.
A felfedezést követően újra láthatóvá szerették volna tenni a rituális helyet. A felújítással kapcsolatban kifejtette: sokak együttműködéseként valósult meg. Egyesek munkával, mások szponzorként támogatták a kezdeményezést, írja a felvidek.ma.
Radvánszki Péter rabbi jelen volt az avatáson, és többek között beszélt annak a hagyománynak az eredetéről, amiért a kohénok nem léphettek a temetőbe:
“A kohénok állandó készenlétben voltak, hogy szolgálhassanak a Templomban. A szolgálat pedig csakis rituálisan tiszta állapotban volt lehetséges. A kohénnek a tisztaságot lehetőleg mindig meg kellett őriznie. A halott megérintése rituálisan tisztátalanná tette az embert. Vagyis a kohén – a készenlétet igénylő munkája miatt – halotthoz nem érhetett, és egy fedél alatt sem lehetett halottal (kivéve, ha közeli rokonról volt szó).”
A köszöntők után Radvánszki Péter kinyitotta a kovácsoltvas kapu két szárnyát, ezzel megtörtént az átadás. Az emlékező közösség a kohanita erkélyről betekinthetett a status quo temetőbe, ugyanakkor az érdeklődők megtekinthették az önkéntesek hathatós munkája által megtisztított területet.A több száz sírjelet rejtő, a természet által visszanyert területet 2021 első felében kezdte egy kis, ám annál motiváltabb, önkéntesekből álló csapat megtisztítani. A munkálatok a tavalyi évben is folytatódtak.
Az Ipoly menti kisváros nem feledkezik el egykori lakóiról. Az elmúlt években emléktáblát helyeztek el az egykori gettó bejáratánál. Több ízben helyeztek el botlatóköveket. 2022-ben Berczeller Lajos, 2019 májusában a Kulka család tiszteletére lepleztek le botlatókövet.