A 69 éves zenész nemrég járt először Izraelben. Jeruzsálem a bakancslistáján volt, aztán egy szuvenír miatt alig engedték hazarepülni.
A Sínai-félszigeten és Izraelben járt Delhusa Gjon, akinek nagy vágya teljesült azzal, hogy eljuthatott több bibliai helyszínre. “Egyiptom sarkában, a Sínai-félszigeten kezdtük. (…) Soha nem jártam még Jeruzsálemben, ez még egy bakancslistás hely volt nekem. Elmentünk a Holt-tengerhez is. (…) Nagy vágyam volt a Siratófal. Lenyűgözött a monumentalitása” – mondta a 69 éves énekes.
Delhusa Gjon egy méretes, Tutanhamon fáraó mellszobrot vásárolt Egyiptomban, az emléktárgyat azonban kalandos úton sikerült csak hazahoznia.
“Életem során már nagyon sok picurka kegytárgyat gyűjtöttem össze, (…) most úgy voltam vele: ha valamit hozok emlékbe, akkor az valami nagyobb legyen. (…) Volt is vele problémám: amikor a repülőtéren azt akarták, hogy feladjam csomagban, azt mondtam, hogy én ki nem adom a kezemből. Nem repestek az örömtől a csekkolásnál. Próbálták megnézni, nincs-e tele valamivel, de üres volt. Nem akartak a repülőre felengedni, és kértem, könyörögtem, hadd legyen velem. Szerencse, hogy kevesen voltak, úgyhogy bebiztonságiöveztem, és így utazott Magyarországra” – mesélte az nlc.hu szerint a zenész.