Nem hatották meg az izraeli kormányt az elmúlt hetek több százezres tüntetései.
A százhúsz tagú izraeli parlament, a kneszet kedden 61 szavazattal 52 ellenében elfogadta első olvasatban az igazságszolgáltatási törvényt, mely korlátozza a legfelsőbb bíróság törvényeket érvénytelenítő jogkörét.
Az első olvasatban elfogadott, de még második és harmadik olvasatban is megszavazásra váró indítvány szerint az új, és nem alaptörvényeket csak a legfelsőbb bíróság teljes, tizenöt fős bírói kara helyezheti hatályon kívül legalább tizenkét bíró támogatásával.
Ha a legfelsőbb izraeli grémium megsemmisítene egy törvényt, akkor ezt a döntést a kneszet egy másik, új törvényi záradék alapján 61 fős többséggel semmisnek nyilváníthatja, s azt újra életbe léptetheti anélkül, hogy a bíróság újból megsemmisíthetné.
Szintén elfogadták első olvasatban 61 képviselő támogatásával 51 ellenében a miniszterelnök felfüggesztését szabályozó alaptörvényt, amely szerint
kormányfőt csak testi vagy szellemi cselekvőképtelensége miatt foszthatnak meg hatalmától (vagyis jogi okokból, törvények megszegése miatt nem), és korlátozták az eljárás módját is. Eddig a főügyész is felfüggeszthette a kormányfőt amennyiben törvényellenesen járt el és ezt indokoltnak látta.
Az új törvényjavaslat szerint a miniszterelnök, vagy a kormány tagjainak 75 százaléka kérheti a házelnöktől a kormányfő felfüggesztését, melyet legalább kilencven honatyának kell jóváhagynia. A legfelsőbb bíróság nem foglalkozhat erre irányuló kérelmekkel. Az indítvánnyal szemben a kneszet jogtanácsosa tiltakozását fejezte ki.
“Ezen az estén korlátlan hatalmat követelnek maguknak. A fékek és ellensúlyok feladását akarják, a demokratikus országokban fontos bírósági felülvizsgálat eltörlését. A törvények megsemmisítési záradéka – különösen 61 fős többséggel – a többség zsarnokságát jelenti. Ez a valódi demokrácia alapvető értékeinek eltörlése”- mondta Beni Ganz, az ellenzéki Nemzeti Tábor nevű párt vezetője.
A koalíció bejelentette, hogy a kneszet húsvéti szünetéig, alig több mint két héten belül szeretné elfogadtatni villámtörvénykezéssel az igazságszolgáltatási rendszert átalakító törvényeket Izraelben, melyek ellen többszázezres tüntetések sorozatával tiltakozott az ellenzék az elmúlt hetekben.