A férfiak sosem tudták meg, hogy a női kistáskában a rúzs mellett egy 9 mm-es pisztoly is lapult.
Lényegesen kevesebb női fegyveres ellenállóról tudunk, mint férfiról. Ezért is számítanak különleges kivételnek a holland 14 és 16 éves Oversteegen-nővérek, akik 1943 nyarán találkoztak a lángoló hajú Hannie Schafttal egy ellenálló csoportban.
“Biciklizés közben láttam, ahogy a németek ártatlan embereket pécéznek ki az utcán, falnak támasztják és lelövik őket. Undorodtam tőlük. Mindegy, mi a politikai meggyőződésem, abban a pillanatban csak egy ember vagyok, akit mellbe vág ez a kegyetlenség” – emlékezett vissza Truus Oversteegen az első tapasztalatokra.
Anyjuk egyedül nevelte a két testvért, akik nagyon korán szembesültek a világtörténelmi helyzettel. Nem volt részük szülői cukormázban, már kicsinek is babákat készítettek a spanyol polgárháború gyerekáldozatainak, és otthonuk nem egyszer volt biztonságos hajlék zsidó gyerekek számára. Ellenállásuk szinte törvényszerű volt.
Eleinte illegális újságokat kézbesítettek, vagy hamis papírokat szereztek be a bujkáló zsidóknak. Az idősebb lány, Truus, Hannie-val együtt zsidó gyerekeket szállított biciklin a biztonságos házak valamelyikébe. Majd miután fegyveres gyakorlaton is részt vettek, még komolyabb bevetésekre került sor.
“Ha elfognak, legalább szépen haljak meg” – mondta mindig Hannie bevetéskor, amikor kisminkelte magát. Púder, spirál, rubintvörös, fénylő ajkak és magassarkú – így indultak el a lányok a bárba, ahol kacér mosolyukkal csábították el a németeket, majd sétálni invitálták őket. A katonák mit sem sejtve mentek velük az erdőbe.
Nem tudták, hogy a halálba tartanak, pedig miután a testvérek vagy Hannie elég infót szedett ki a katonákból, megölték őket. Először más ellenállók várták a célpontokat a fák között, később a lányok már maguk likvidálták a nácikat. A férfiak sosem tudták meg, hogy a női kistáskában a rúzs mellett egy 9 mm-es pisztoly is lapult.
Hannie nem élte túl a háborút, a németek elkapták. A nővérek beilleszkedése a civil életbe nem volt zökkenőmentes, írja a she.hu, sokáig tartott, mire megkapták az áhított elismerést tevékenységükért, és bár hosszú életűek voltak, sosem tudtak megszabadulni a világháború traumáitól.
