Bruck Edith: mennyi gyenge és kiszolgáltatott férfit láttam a koncentrációs táborokban

“Az auschwitzi nők minden lehetőséget megragadtak, hogy túléljenek szemben sok férfival, akiknek fogalma sem volt, hogy gondoskodjanak önmagukról”, mondja a magyar származású holokauszt túlélő.

Bruck Edith , akit az életben maradt Anne Frankként is emlegetnek a nőnap alkalmából emlékezett vissza a holokauszt alatti élményeire. A teljes írást Király Kinga Júlia fordította és a 24.hu tette közzé.

Rám, holokauszttúlélőre hárul annak felelőssége, hogy elmeséljem, mennyi gyenge és kiszolgáltatott férfit láttam a koncentrációs táborokban. Pokoli árat fizettek: tömegével adták fel, legalább kétszer annyian, mint a nők. Kiváltképp az értelmiségieknek, az ortodoxoknak, a polgári jólétből elhurcoltaknak jelentett kihívást az öngondoskodás.

Fogalmuk sem volt, hogyan kell megölni egy tetűt, elrejteni egy kelést, egy sebet, egy fagysérülést a szelekciók során, s azon ritka alkalmakkor, amikor erre lehetőség nyílt, gondot okozott a tisztálkodás; erőtlenül görnyedeztek a sorakozók alatt, nem ismerték a fagy elleni praktikákat, legyőzte őket a fájdalom, az éhség, a magukra hagyatottság, a fizikai és erkölcsi szenvedés, a sorozatos bántás. Lemondtak az emberi fantázia határtalan erejéről is, álmodni sem mertek arról, hogy egy nap talán újra szabadok lehetnek.

Ezzel szemben az auschwitzi nők minden lehetőséget megragadtak a szelekciók során, hogy megtévesszék a hírhedt Mengelét. Egy kis kenyérért pirospapírt szereztek, hogy kipirosítsák az arcukat, vízzel kevert porral púderozták be a sápadtságot, a betegség foltjait, fűvel bélelték ki fapapucsaikat, hogy megóvják magukat a fagyástól – egyszóval a legváltozatosabb praktikákat varázsolták a semmiből.

Ó, micsoda gyötrelem, milyen torokszorító élmény volt látni Dachauban, az elektromos szögesdrót tövében a földön heverő, mozdulatlan férfiakat, akiknek átdobtam egy lopott krumplit: csupán egyetlen kar nyúlt erőtlenül az ég felé, de túl gyenge volt, hogy elkapja.

És ugyanilyen gyötrelmes látvány fogadott Bergen-Belsenben, a halálmenet végállomásán, ahol egy férfitáborba tereltek minket. Meztelen férfiak hevertek itt is, mindenütt. Ki holtan, ki haldokolva. Nekünk pedig dupla adag levest ígértek, hogy eltakarítsuk őket – mint a szemetet – és bevonszoljuk őket a halottak sátrába, ahol eleve gúlában álltak a feltornyozott halottak.

A „civilizált Európa” földi pokla után, ahol egymillió gyermeket égettek el, a nők ádázul védték az életet, mintha újra akarnák népesíteni a földet.