Független művész-színház vagyunk, nálunk a zsidóság mint tematika és mint nézőpont jelenik meg. Minden kisebbségnek vagy népnek, közösségnek megvannak a saját traumái, nekünk is megvannak specifikusan zsidó traumáink – mondja Borgula András, a Gólem Színház vezetője. A mazsihisz.hu interjúját ajánljuk.
– A Gólem Színházban épp a közelmúltban premier volt, ami mindig örömteli esemény, mesélne az új darabról?
– Az a címe, hogy Kócos macskaember-kölyök, és egy nagyon híres izraeli író, Etgar Keret műve alapján készült. A „nagyon hírest” tényleg nagyon komolyan mondtam, hiszen Etgar Keret népszerűsége a hazájában a rocksztárokéval vetekszik. Viszonylag fiatal, ötven év körüli író, de már középiskolai tananyag. Érdekes momentum vele kapcsolatban, hogy Izraelben egy időben ő vezette „A legtöbbet lopott könyvek szerzői” elnevezésű listáját, vagyis a könyvesboltokban az ő könyveiből lopták a legtöbbet.
– Tavaly decemberben a Gólem Színház is részt vett a vajdasági Nyelvi és Etnikai Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján az Újvidéki Színházban, amelynek igazgatója az a Venczel Valentin színművész, aki korábban hosszú ideig az egri színház társulatának egyik vezető tagja volt. Hogyan kerültek kapcsolatba ezzel a kisebbségi fesztivállal?
– Ők találtak meg minket a tavaly év elején bemutatott Rossz zsidók című, általam rendezett előadásunk kapcsán, amelynek szerzője egy kortárs amerikai író, Joshua Harmon. Kiderült, hogy az újvidékieket éppen az érdekli, ami minket, azaz a kisebbségi látásmód, a kisebbségi szemszög.
Hiszen a Gólem Színház a törekvése szerint zsidó kisebbségi színház, mert hiszünk abban, hogy létezik olyasmi, amit zsidó szemszögnek hívunk, s ami független a nyelvtől.
– A Gólem esetében mit jelent ez a zsidó szemszög?
– Mi nem közösségi színház vagyunk, nem tartozunk hivatalosan egyik zsidó közösséghez sem, független művész-színház vagyunk, ahol a zsidóság mint tematika és mint nézőpont jelenik meg. Például ha mi a családról beszélünk – és a „mi” alatt most a zsidókat értem –, akkor mi egészen másképpen beszélünk a családról, mint egy más kultúrkörhöz tartozó emberek, mások az értékeink, a habitusunk.
– És más jellegűek a családban a hiányaink…
– Pontosan. Ha mi a családról beszélünk, akkor ebben benne vannak a hiányzó, azaz meggyilkolt családtagok, ami specifikusan zsidó trauma. Minden kisebbségnek vagy népnek, közösségnek megvannak a saját traumái, nekünk is megvannak a magunkéi, s ezek specifikusan zsidó traumák.
Ráadásul úgy gondolom, hogy ez a specifikus zsidó nézőpont tanulható és fejleszthető, mert ez nem úgy alakul ki, hogy az ember zsidónak születik, aztán mindenféle nevelés és tanulás nélkül zsidó nézőpontja lesz. Nem, ez tévedés. A zsidóságunkon dolgozni kell, ezért mi a színházban folyamatosan képezzük magunkat, ezt úgy hívjuk, hogy „bezsidulásra járunk”.
Zsinagógába, levéltárba, egyetemi előadásokra járunk „bezsidulni”, s hiszek benne, hogy a közönségünk ezt megérzi, vagyis a nézők tudják, hogy a mi színházunknak megvan a maga zsidó látásmódja vagy zsidós kitekintése a világra. Ez a látásmód minőségi és morális értelemben nem jobb vagy rosszabb a többinél, hanem egyetlen szóval kifejezve: más.
A teljes cikk itt olvasható:
https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/kultura/borgula-andras-a-zsidosagunkon-dolgozni-kell
